8. fejezet / 1. rész

Csokiiii, Kedves Olvasóim!  (azt hiszem kissé megártott a SzentJohannaGimi x'dd) I luv Zsoltiii <3
Ismét elnézést kérek, bár azt hiszem nem tudok elégszer, ugyanis az el múlt több mint három és fél hónapban nem jelentkeztem...
A nyaram nagyon zűrös volt, augusztusban költöztünk ugyanis (olyan menőőn hangzana, hogy a NagyAlmába(NY), de nem mert...) ANGLIÁBA!!!!! :) Minden annyira INCREDIBLE( ahogy drága Louisunk mondaná), de ezt gondolom elhiszitek ;DD Wííííí!!! Mindenkinek nagyon köszönöm a türelmét, legalábbis akik még nem adták fel a reménytelen várakozást a fejezet után!
Na mindegy,  a lényeg, hogy továbbra is veletek maradok, és nem hagyom abba a blogot!

A részről csak annyit, hogy nem fog olyan dolog történni, mert alapszabályom a finom precizitás, megfontolt lépések és kerek történet, szóval még sokat húzom az időtöket ADDIG, amire gondolom mindenki számít! 

De sose lepődjetek meg!! Mert nem biztos hogy! Lehet egy régi szerelem fog újra éledni, esetleg egy régi, pillanatnyi fellángolás alakul szerelemmé, vagy még meg kell ismernie Azt a személyt?

;))

Jó olvasást!!!

xoxo Lizzbeth

LÁttátok a BesSongEver videó klipjét? És a srácok filmét? Na és az új TheWanted dalt?
írjatok véleményt, kérlek!


Daniel Brooks szemszöge


Aránylag napsütötte reggelre ébredtem. A függöny rései között bekukucskáltak a nap sugarai. Hirtelen öntött el az az érzés, hogy itt a tavasz. Felöltöztem és elmentem lovagolni. King a szokásos, vidám formáját hozta, szóval az idő csak úgy elrepült. Miután lecsutakoltam lovamat, a házba mentem. Ha valaki esetleg nem tudná, a 17 éves öcsémmel és szüleimmel élek egy hatalmas házban, amihez hozzátartozik egy istálló és ugrató pálya, valamint egy nagy kert. Az erdő közel van, szinte a hátsó kertünk és ott szoktunk lovagolni. A ház 2 részre van osztva. Anya és apa része és én és Kyl része. A mi részünkhöz külön bejárati ajtó is van. Ez az ami az én drága testvérem szerencséje. Különben nem tudom hogy tudná kicsempészni minden reggel a más-más lányokat. Oké, én sem vagyok egy szent, de amit ő csinál már túlzás. Egy komolyabb kapcsolatom sem volt Hayle előtt/óta, ami már majdnem 2 éve, de nekem mindig is ő marad a nagy első szerelmem. Több mint 2 évig jártunk, és olyan 14 évesen ismertük meg egymást. Nem volt szerelem első látásra, ez igaz, de mindennél jobban szerettem. Előtte nem volt barátnőm és neki sem szóval mindketten teljesen tapasztalatlanok voltunk. Együtt másztuk meg a kapcsolatot jelentő létrát. Mindketten imádtunk lovagolni, a lovaink összeszokottak voltak. Minden tökéletes volt. Amikor megismerkedtünk, költöztek ide Párizsba, közvetlenül a szomszédunkba. Egy osztályba jártunk az itteni lovas magániskolába. Akkoriban mindig szomorú volt, sosem nevetett. Elzárkózott minden kapcsolat elöl, nem akart barátokat. Mindenki azt hitte zsémbes és goromba, pedig csak ezzel akarta távol tartani magától az embereket. Úgy vette, ha elutasít minden közeledést egyszer csak megunják a próbálkozást és otthagyják. Ez így is lett. Általában olyan voltam aki követi a többieket, nem lógtam ki semmilyen furcsasággal a sorból, de ebben nem tudtam nem különcködni. Vonzott a lénye, a személyisége, kíváncsi voltam mi tette ilyenné amilyen. Így hát felvettem a legidegesítőbb tulajdonságot, és kullancsmódba kapcsoltam. Emlékszem ez mennyire utálta. Vigyorogva gondolok vissza minden egyes napra, amivel egyre közelebb kerültem hozzá és egyre többet megtudtam róla.

4 ÉVVEL EZELŐTT

-Dani! Dani! DANI! - kiáltott egyre hangosabban öcsém. Éppen az istállóba tartózkodtam és egy bokszot készítettem elő, ugyanis ma kapom meg az új lovamat. Hogy miért vagyok annyira biztos benne, hogy megtalálom életem lovát, annak az az oka, hogy Franciaország legnagyobb lovasfarmjára megyünk. Kizárt dolog hogy, ne találjak magamnak való lovat. Egyszóval kedvemet semmi sem ronthatja el. Már vagy fél éve erre a napra várok. Apa még régen megígérte hogy amikor 14 leszek a pónim helyet egy igazi nagy lovat kapok. Már éppen itt van az ideje, mert remek díjugrató vagyok és a a sulimban, ami egyébként egy elit lovassuli, minden 14 évesnek már nagy lova van, különben hatalmas hátránnyal indul minden egyes díjugrató versenyen. Igen díj ugratok. És még be is kell idomítani. Az idő kevés és sok a munka. Egy hónapom van, hogy a tanév kezdetéig, tökéletes lovat faragjunk, apával belőle. - DANIIIII! - lett még az előzőnél is hangosabb Kyl hangja, aminek részben az volt az oka hogy nem csak hangosabban kiáltott, hanem már jóval közelebb is ért hozzám. Sóhajtva állítottam a vasvillát a fal mellé és húztam le a kezemről a kesztyűket. Ki cammogtam az istálló nagy tolós kapuján pont mikor öcsém is pár méterre lefékezett előttem.
-Mi van már? -kérdeztem kicsit türelmetlenül. Goromba mondatomra Kyl arcáról lemosódott a mosoly és behúzta a nyakát. Elszégyelltem magam. Nagy levegőt vettem hogy, rendezzem gondolataimat. Rajta nem vezethetem le az idegességemet. Valószínűleg ő is boldog mivel, most hogy új lovat kapok, az én régimet, Jacket ő kapja meg. Elvigyorodtam és átöleltem a vállát. Ezt látva neki is visszatért a jó kedve.
-Anya hív. Hamarosan indulunk. De még valahova be kell néznünk. Készülődj! - közölte velem. Á, szóval nem a gyagyaságaival akar fárasztani, csak magára vállalta a küldönc szerepét. Bólintottam, majd együtt befelé indultunk.

-Apa? - kérdeztem csodálkozva anyától, mikor nem találtam őt sehol.Azt akartam minél előbb induljunk, de másik szülőm nélkül ez lehetetlennek bizonyul.
-Apád a szomszédban van.
-Miért? És egyáltalán mióta vannak szomszédaink. Visszajöttek Heilfildék Californiából? Ugye, nem?!- hőköltem hátra. Heilfildéknek ugyanis volt egy nálamnál 3 évvel fiatalabb lányuk. Folyton nálunk lógott mondván Kyl legjobb barátja, de mindenki tudta hogy, csak totál belém volt zúgva. A hangja vinnyogós volt, hidrogén szőke haját állandóan dobálta. Amivel még nem is lett volna gond, de mindenáron azt akarta szagoljam meg(?). Fél éve már hogy elköltöztek, de a farmjuk üresen tátongott. Senki sem akarta megvenni, ugyanis túl nagy befektetés lenne felújítani. Emlékszem apa sokat gondolkozott rajta ugyan, de rá férne egy jó alapos festés, új tető, kert rendezés, meg azért nem ártana egy medence is. Na ez csak vicc volt, de itt minden háznál van medence, ellenben Heilfildék sosem akartak mondván túl sok vele a feladat. Igazi szorgalmas francia család. Hogyne! Maga volt a mennyország amikor bejelentették Californiába költöznek. Persze el kellet játszani a "jaj, de kár hogy elköltöztök, micsoda egy tragédia" szituációt jó szomszéd révén, de mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel az üres ház láttán.
-Nem, nem jöttek vissza. - közölte egy kissé gyorsan is anya és még egy suttogó "szerencséré"t is sikerült kihallani beszédéből. Akkor végképp nem értem.
-Nem értelek. Akkor mit csinál?
-Új szomszédaink lettek. Üdvözli őket. De azt mondta ha bejöttél, menjünk utána. Gyerünk! Kyu(ejtsd: Kájú)! Mozgás! - kiáltott nagyot. Hatalmas trappolás hallatszott a lépcső felől majd meg jelent egy frissen zselézett haj, ami fura mód az én drága öcsémhez tartozott.
-Te meg hogy nézel ki? - néztem rá furán.
-Inkább te hogy nézel ki! Nem illendő így fogadni az új szomszédjainkat! - mondta duzzogva, mintha tudna valamit amit mi nem.
-Bökd ki kicsim, mit tudsz! - nézett rá anya is.
-Ne hívj így! - vörösödött el teljesen.
-Ó-ó-ó! - nevettem el magam. - Te leskelődtél és láttál valamit amit mi nem!
-Jólvan! - tette fel a kezét védekezően és hátrált egy lépést.
-Kicsim! Nem illik leskelődni! Mit gondolhatnak rólunk? - dorgálta anya.
.-Mondtam már hogy, ne hívj így! És egyébként sem láttak meg! Amúgy meg, van egy lányuk! - tette hozzá halkan. És itt szólta el magát.
-Hah! Meg vagy! Te a szomszéd lány miatt rittyentetted ki magad! - nevettem hangosan. - A kicsi Kyu szerelmes!
-Pofa be, lúzer!
-Kit nevezel lúzernak, kocka fej?!
-Már bocs, de mikor volt hogy, egyáltalán rá néztél egy csajra?! Hm?! ....LÚZEEER!!
-Jaj, a luk kiszólt a gödörből! Hány virtuális barátnőt találták eddig ki magadnak?! Mit is szoktál játszani? Ja, igen! Hogy menő vagy. Nevetséges. Na ki a bazi nagy LÚZEEEEEER!
-Daniel! Hagyd abba! Kyl, te meg mosd le a hajadról azt az izé! - vágott közénk mérgesen anya. - Olyanok vagytok mint két óvodás! Így akartok a szomszédok előtt mutatkozni?! Szégyelljétek magatokat! Kyl! Hogy beszélsz a bátyáddal? Te meg fiatal ember! - nézett rám bosszúsan. - Ha jól tudom ma költünk rád több millió fontot, hogy tökéletes telivéren lovagolhass! Nem gondolod hogy legalább ma visszafoghatnád magad? Talán hogy, ne gondoljuk meg magunkat?
-Sajnálom! - mondtuk szégyenkezve. Anya mély levegőt vett, hogy rendezze légzését. Bólintott egyet, majd Kylt maga után húzva tűntek el a fürdőszobában. Lehetőleg megszabadítja attól a rémes cucctól a fején. Én a szobámba indultam, hogy leszedjem magamról az izzadt ruhákat. Fel kaptam egy kék pulcsit, barna halász gatyát, egy kék converset és a napszemüvegemet. Az arcomat jeges vízbe mártottam és vártam, hogy megszáradjon. Amikor lekocogtam a lépcsőről láttam a többiek már végeztek. Anya lemosta Kyl haját, ezáltal nedves tincsei a homlokára tapadtak. Elég viccesen nézett ki, de közben tudtam pár év múlva ölni fognak érte a csajok. Rajta egy bordó pulóver volt, farmer rövid nadrággal, bordó conversel és a fején kihagyhatatlanul ott virított a szintén fekete Ray-Ban napszeművege. Anyánk nagy sóhajjal tisztázta, hogy végre elindulhatunk. Ő is utcai ruhában volt, mivel ezután egyből arra lótenyésző farmra megyünk.

Gyalog, alig öt perc alatt értük el a kaput, ami most nyitva állt. A ház közel sem volt olyan mint amikor Heilfildék lakták be. Szépen újra vakolva, új tetőszerkezettel, rendezett kerttel, teli virágokkal tornyosult a fák fölé. Biztos voltam benne, hogy ugyan még csak most költöztek ide, már hónapok óta tartanak a munkálatok. Az elég rendesen felújított házból egy idős házaspár sietett ki elénk. Bemutatkoztak, majd Justine és Jerome, mert így hívták őket, bevezettek minket. A földön még mindenhol tobozok hevertek, látszólag semmi sem volt még a helyén. Nem lehetett felismerni, melyik szoba mi lesz, csak a konyhát. Onnan egy nagy üvegajtón át kiértünk a teraszra. A kert bámulatos volt, rendezett telis-tele virágokkal. Rá sem lehetett ismerni. Itt véletlenül hangosan felnevettem, mert a terasztól 10 méterre egy hatalmas medence foglalta a helyet. Biztos voltam benne, hogy az új szomszédaink dúsgazdagok. Nem mintha mi nem lennénk azok. A távolban, a régen romosan éktelenkedő, most meg teljesen felújított istállót véltem kivenni. Egy kerti ülőgarnitúrán apa beszélgetett, egy harmincöt év körüli férfival és nővel. A nő teljesen francia kinézetű volt, míg a férfinak erősebb vonásai inkább angol, svájci esetleg holland származásra utalnak. Nem csalódtam, igazam volt. Vicktoria francia, Morgan angol, és Manchesterből költöztek ide. Van egy lányuk, Hayle aki annyi idős lehet, mint én. Ő itt született Franciaországban, de 5 éves kora óta Nagy-Brittaniában élnek. Többet nem beszéltek róla, inkább felnőtt témákról folyt a szó. Nem mondom, hogy unalmas volt, mert valójában, klassz dolgokat meséltek. Kiderült, hogy Vicki (ő kérte, hogy így hívjuk), híres divattervező, Morgan pedig tréner, és mindketten itt jobb munkát kaptak. Persze! Hisz Franciaország, főként Párizs, a divat és a lóversenyek világa.

Nagyon belemerültem apa és Morgan párbeszédébe, amikor Kyl belekönyökölt az oldalamba. Kérdőn fordultam felé, hogy mit akar, de ő egyenesen csak egyetlen pontot nézett a távolban. Szemöldök ráncolva néztem oda, és akkor láttam őt először. Az udvar hátsó részéből, lassú léptekkel közeledett felénk, lehajtott fejjel. Fekete, térdig érő lovaglónadrágot viselt, bordó sportcipővel és bordó pulóverrel. Fekete derékig érő haja fonatban himbálózott, a hátát verdesve. Mindenki felé fordult, ő pedig megérezte magán a pillantásokat és felnézett. Elképedve néztem. Sosem láttam még, hogy egy ilyen gyönyörű arc, ennyi fájdalmat árasztott volna. Hatalmas barna szemei voltak. Különleges szemei voltak. Életem során csak egyetlen szem volt, ami az övéihez fogható lett volna, és az Nathan Sykes-é volt. Sírt, látszott. Alatta piros karikák éktelenkedtek, mintha már egy hete nem aludt volna. Arca piros színben izzott, habár egyértelműen látni lehetett, hogy fehérbőrű. Az egész megjelenése szánalomra méltó volt. Sminkje nem volt, semmi feltűnő ékszert nem viselt, kizárólag egy nyakláncot. Nagy levegőt vett és az asztalhoz sétált, majd leült a szülei mellé. Mindketten aggódva pillantottal rá, és az anyukája bátorítóan átkarolta, s felénk fordult.

-Ő itt a lányunk, Hayle Elizabeth. Hayle, ők itt a szomszédaink, Kate, Arnold, Daniel és Kyl. – mutatott be minket egymásnak.

-Örülök, hogy megismerhetünk, Hayle. A szüleid már sokat meséltek rólad. – nyújtotta kedvesen a kezét anya. Ő felpillantott, mosolyt erőltetve arcára, rekedtes hangon megszólalt:

-Én is örülök. Ha lehetne, kizárólag Hayle. – mondta kedvesen.

-Gyönyörű neved van. Szólíts csak nyugodtan Arnoldnak. – fogott vele apa is kezet, mire ő elkeseredetten elmosolyodott. Valahol úgy éreztem, ez az egész csak valami vicc. Neki meg mi a fene baja van?!

-Daniel. De csak Dan. – mondtam egyszerűen.

-Kyl. De csak Kyl. – próbált viccelődni az öcsém, amit mindenki vett is kivéve őt. Úgy éreztem mitha csak egy családi drámába csöppentünk volna bele. A szülők tovább beszélgettek, Kylnak sem állt be a szája, de mi ketten csak némán ücsörögtünk. A hangulata teljesen átragadt rám, és ez felbosszantott. Miért teszi ezt? Miért rontja el másnak a napját? Mérgelődtem magamba. Aztán belegondoltam. Lehet, hogy valami nagyon rossz dolog történt vele. Vajon mi? Mi tehette ezt vele? Töprengtem tovább. A végén már azon kaptam magam, hogy azt kívánom, bárcsak láthatnám őt önfeledten és boldogan. Az órámra néztem és csalódottan láttam, hogy már vagy másfél órája itt vagyunk. Hatalmasat sóhajtottam, amit anya nem tudott figyelmen kívül hagyni.

-Daniel! Kérlek! Viselkedj! Nem halsz bele ha kicsit később indulunk! – dörrent rám.

-Miért? Hova tartotok? Nem akarunk benneteket feltartani! – kíváncsiskodott Vicki.

-Úgy volt, hogy ma kapom meg az új lovam. – közöltem, fél mosollyal, mire Hayle felkapta a fejét. Meghökkenve nézett rá mindenki, mire csak ennyit mondott:

-Én is ma kapnám meg az én lovamat. – suttogta, miközben arcára egy valódi vigyor kúszott. A lélegzetem is elállt, a szülei is összenéztek a gyors és pozitiv hangulatváltozáson. Annyira varázslatos volt. Attól a pillanattól kezdve, minden erőmmel azon voltam, had láthassam újra ezt az angyalt.

JELEN

Hát igen. A régi szép idők! Emlékszem minden apró percre amit vele tölthettem. Egészen addig amíg el nem utazott. Valahogy, mindig is éreztem, az álomnak egyszer vége lesz. Csak azt szerettem volna, hogy ez minél később történjen meg.

A lovaglással hamar végeztem, majd minden istálló körüli tevékenységet is befejeztem. A szobámba rohantam, majd gyors tusolás, hajmosás, öltözés után készen álltam, hogy a 3 legjobb barátommal a városban töltsem a napot. Még beszéltem Bruce-szal, hogy hol találkozunk, majd Kyl szobája felé vettem az irányt. Biztosan tudtam, hogy az egyik nap rajta láttam a kedvenc fekete bőrdzsekimet. Hirtelen nyitottam a szobába, majd gyors tempóban a kereset tárgy után kutattam. Az egyik fotalban találtam rá, egy…egy bugyi társaságában. Azon nyomban lelassult a világ. Csukott szemmel, nagyot nyelve néztem körül a helységben. Az íróasztalról minden le volt söpörve, mindenhol levetett ruhák hevertek. Az utolsó dolog amit megnéztem az ágy. Igen az ágyban kifejezetten két testet véltem felfedezni. A takaró mozogni kezdett, majd egy álmos hang:

-Mennyi az idő Kyl? – halottam egy rekedtes, ismerős, női hangot. Elképedve bámultam a semmibe több percen keresztül, majd egyszerűen fogtam magam és kirohantam. Annyi érzés kavargott bennem, hogy majdnem felrobbantam. Harag, szégyen, szomorúság, csalódottság, tagadás. Remegő kezemmel vettem elő a telefonomat majd a hívásra nyomtam. Kicseng.

-Szia, Daniii! – nevetett bele a telefonba angolul. Boldog volt, én meg önző, mert azt kívántam nekem lenne ilyen jó kedvem.

-Daniel, mitörtént? – váltott át ijedtreés ez által franciára.

-Miből gondolod, hogy valami történt? – suttogtam elveszetten.

-Azon kívül, hogy a hangod olyan mintha, meghalt volna valaki, vagy hogy minimum fél percig nem szóltál a telefonba, amikor te hívtál, esetleg hogy csütörtök reggel van és ilyenkor mindig azzal a három idiótával vagy? Ezeken kívül csak az, hogy nem neveztél szerelmemnek. – sorolta fel az érveit. – Szóval mitörtént? – lett újra ideges.

-Kyl…Kyl…

-Mi van Kyllal? Ugye jól van?

-Ő tökéletesen! – vágtam át hirtelen idegesbe. – Merthogy lefeküdt Madmoiselle Modeca-val! – ordítottam. A vonal végén síri csend lett.

-HOGY MI?!! – váltott át az ő hangja is hisztérikussá. – Az a nő minimum 30 éves, és a matek tanára!

-Tudom! Ezt neki mond!

-Biztos vagy te ebben?

-Nem Hay! Biztosan csak képzelődtem, amikor a kis öcsém szobájába érve, szétszórt fehérnemüket találtam, mellesleg őt az ágyban!!!!

-Édes. Jó. Istenem. – nyögte ki végül. – Oké. Figyelj rám! Ne törődj vele, majd én elintézem! Te csak menj el a srácokkal, kapcsolódj ki és még a világért, se említsd meg senkinek! – utasított ép ésszel. – Nem kockáztathatod meg egy felnőtt ember munkáját, csak mert Kyl iszonyúan vonzó. – gondolkozott józanul.

-Értem.

-És most nyomás! Feküdj le valakivel, vagy mit tudom én, hogy megnyugodj! De ne ülj lóra!

-Én most csak veled akarok lenni! Nagyon hiányzol! Szükségem van rád! – mondtam ki erőtlenül.

-Tudom, te is nekem! De ezt most nélkülem kell megoldanod. – suttogta megrémülve. Olyan volt a hangja, mint egy aprócska kislányé. – Mennem kell. Szeretlek! – és kinyomta.

-Én is téged. – sóhajtottam az üres telefonba.

folyt.köv. : valamikor a hét folyamán! De ne aggódjatok, mindjárt itt az őszi szünet és több részt is kaptok!;)))

Ez volt az első rész, a délelőtt! Mindennél jobba sietek a délutánnal! Köszönöm, hogy nem hagytok cserben!

xx' Lizzbeth

Szégyenkezés

HALIHÓÓ, MINDENKINEK!!
Emberek, ne haragudjatok...!
Nem most NEM azt fogom bejelenteni, hogy ABBAHAGYOM a blogot, mert ez egy orbitális nagy HAZUGSÁG lenne! Nyugalom! :)))
Nem vittek el az UFO-k sem! Szerencsére ;)) Habár lehet, hogy az is könnyebb volna....
Köszönöm a kedves szavakat...és a díjat!!!

A KÖVETKEZŐ FEJEZETRŐL: 
Maximum SZERDÁIG kérnék még haladékot!! Esküdni nem merek, mert bármi megtörténhet, - például egyik barátom szavaival élve: "akár el is üthet egy posta kocsi, Wildnével(a szituációs tanárnőm xdd)" - szóval nem mondok ilyet...de talán az ígéretem elég lesz.

"Ezennel én, Elizabeth Shanee elöttetek, drága olvasóim fogadom/ígérem, hogy legkésőbb szerdáig, ami 2013. 07. 17., felrakom a következő fejezetet!" 

ÜDVÖZLETTEL ölel és puszil a LEGnagyobb hívetek:

xoxo Elizabeth

7. fejezet

Hiya! Megjöttem! Remélem tetszett az előző rész. Gondolom, meglepődtetek a Jay-Hayle szituáció miatt, higgyétek el, a visszaemlékezésekből, még nagyon sok minden fog kiderülni! ;) De csak szép sorjában! Jó olvasást!
Egyébként - nagy tapsot kérek! - MEGCSINÁLTAM a középfokú francia nyelvvizsgát! Ebben a részben, Hayle kételkedni kezd, Harry pedig átgondol mindent. Csak annyit mondok ONE WAY OR ANOTHER...


(Nathan Sykes szemszöge)


-Hát ez a film azért még mindig elég brutális. - mondta Jay, két ásítás között.
-Shhh! Hay és Nath elaludt. - suttogta Max.
-Csak ők képesek egy horror film alatt elaludni! - kuncogott Tom.
-Egy család, olyanok mint két tojás! - adta a "logikus" választ Siva.
-Már régóta gondolkodom, hogy van egyáltalán valami normális ebben a családban? - firtatta tovább Tom.
-Ez mind szép és jó, de mit csináljunk? - kérdezte James.
Ezek a roppant idegesítő hangok zavarták meg álmomat.
-Elsőként, mondjuk fogjátok be! - morogtam és a plédet a fejemre húztam.
-Hé, haver! Éjfél van, és a filmnek is vége. - rángatta meg óvatosan a vállam, Siva.
-Hagyjatok békén!
-De itt akartok aludni? Hayle el fogja feküdni a nyakát! - zsarolt Max. Tudja, ha belevonja Lizzt - minimum unokahúgom érdekében - nem ellenkezek. Ő nekem a mindenem. Kicsi korunk óta kötelességemnek érzem, hogy mindentől megóvjam. Amikor elment - Párizsba -, anélkül, hogy szólt volna, úgy éreztem cserben hagytam. Nem bízhatott meg bennem annyira, hogy beavathasson tervébe. Ezen sokat gondolkozok a mai napig, de sosem mertem megkérdezni. Túlságosan is féltem a választól. Megadóan felsóhajtottam és óvatosan megmozdítottam elgémberedett végtagjaimat.
-Megyek, előkészítem az ágyát. - mondta Siva, Tom  követte az emeletre. Pár percig még csukva tartottam a szemem, hogy erőt gyűjtsek, majd unokahúgom hóna és térde alá nyúltam és a szobája felé szlalomoztam. Nem volt nehéz, de azért könnyű sem. Egy hatalmasat ásított, s kezeit nyakam köré fonta. A lépcsőn még összefutottam, barátaimmal:
-Jó éjszakát!
-Neked is! - intettek vissza kimerülten és biztos voltam benne hamarosan ők is az álom világába menekülnek. Lizzbethet az ágyára fektettem, a pizsamája hátsó zsebéből kivettem a telefonját és az éjjeliszekrényére raktam. Fölé hajoltam, hogy adhassak neki egy puszit, de erre elkapta a vállamat és lerántott maga mellé. Halkan felnevettem, majd átfordítottam a másik oldalára és nesztelenül felálltam.
-Hova mész? - kérdezte és álmos szemekkel meredt rám.
-A szobámba, aludni. - válaszoltam egyszerűen, mire hirtelen felült.
-Ugye nem gondolod komolyan, hogy egyedül fogok aludni a "KÖR" után?! - a hangja oktávokkal feljebb volt az eredetinél és egy pillanatig el is hittem, hogy fél.
-Jaj, Lizzbeth! Úgy csinálsz, mintha nem láttad volna vagy százszor! - méltatlankodtam, mire ő bociszemekkel nézett rám. - Na jó! - adtam meg magam és bedőltem mellé az ágyba. Mosolyogva  feküdt ő is vissza. Hasra fordultam, a párnába temette az arcom és már aludtam is. Az utolsó emlékem, hogy Lizz közelebb mászik hozzám, aminek következtében hajának epres illata az orromba kúszott.


(Hayle Sparks szemszöge)


-Becsaptál minket! - ordította Tom.
-Szemrebbenés nélkül a szemünkbe hazudtál! - folytatta Jamie.
-Hadd magyarázzam meg! Kérlek! - könyörögtem.
-Mi már nem tartozunk egymásnak magyarázattal! - közölte Max.
-Én...én...szeretlek titeket!
-Mi is szerettünk! S mit csináltál a bizalmunkkal? Eljátszottad! A One dierction az ellenségünk! Hogy tehetted ezt? - nézett rám keservesen Jamie.
-Sajnálom, de ezt nem tudjuk megbocsátani. - fordult el Siva.
-Kérlek! Nem is beszéltem rólatok! Csak Harryvel voltam jóban! - esedeztem. - Nathan! Szólalj meg! Könyörgöm! Mondd, hogy hiszel nekem! - zokogtam. Szemében nem volt a többiek dühe, inkább csak ürességet és csalódottságot láttam.
-Lizzbeth... - kezdte, de elhallgatott.
-Nathan, én nem...
-Kérlek, mondd hogy ez nem igaz! - szinte könyörgött.
-Én...én ezt nem mondhatom, de...
-Ne magyarázkodj! Ne nehezítsd meg! Kérlek! - angyal arcát két tenyerébe temette. - Én hittem neked! Bíztam benned! A mindenem voltál! Az unokahúgom, az ÉN Lizzim!
Lélegzet visszafojtva hallgattam.
-Számomra már Hayle Elizabeth Sparks...halott vagy! - suttogta, majd sarkon fordult és elment a többiekkel. Halott vagyok számára. Ilyen belső ürességet, még soha sem éreztem. Mintha egy kést szúrtak volna a szívembe és még meg is forgatták. A sós könnyek marták a szemem, a lábaim remegtek súlyom alatt és térdre rogytam.
-Neeeeeeeeeee! - ordítottam.


 Ziháltan, ültem fel fekvésben, aminek következtében valakit lefejeltem.
-Áúúú! - nyögte áldozatom.
-Nathan? - suttogtam, és próbáltam kitapogatni a mellettem ülő fiú alakját.
-Lizabeth, ki más volna? - kérdezte és felkapcsolta az éjjeliszekrényemen álló olvasó lámpát. Könnyen észrevettem csupasz mellkasát és izmos kezét ami még indig az általam okozott fájós pontot dörzsölgeti.
-Opps! Bocsánat! Jól vagy? - néztem rá aggódóan.
-Aha, persze. Tök jól, csak épp most fejeltél le... á, mindegy! - legyintett. - De veled minden okás? - vonta fel a szemöldökeit. Ekkor beugrott az elmémbe az álom. Ami szerencsére csak álom volt. Lassan, bizonytalanul bólintottam. Nem tudtam elképzelni ezt a csodálatos, mindenkor szeretetet  árasztó arcot összehasonlítani az képzeletbeli unokatestvéremével. Nyugtalanul fészkelődni kezdtem ültemben  Ez egy jel? Hogy adjam föl még mielőtt belekezdek? Hogy ez az ember tönkre tudja tenni az életemet? Amit eddig felépítettem? Ez lennék én? Aki ilyen könnyen feladja? NEM! De...mi lesz ha beteljesedik a rémálmom? Nathan és a többiek nélkül egy senki vagyok. Megráztam a fejemet, remélve, hogy ezzel kiűzöm belőle a gondolatokat. Nathan is észrevette, gyors hangulat változásomat, ezért újra megszólalt:
-Biztos, hogy minden rendben?
-Igen, csak...
-Na! Az unokabátyád vagyok! Nekem aztán elmondhatod! - nógatott kedvesen. Talán jobb lesz, ha...
-Nathan...e-előfordulhat, hogy a j-jövőben soha többet nem fogsz h-hozzám szólni?
-Elizabeth! Hogy juthatott ilyen az eszedbe? Én mindig melletted leszek! - mosolyodott el és megszorította a kezemet.
-De...mi van, ha valami olyat teszek, amit nem szabadna? - tudom, ez most úgy hangzott, mintha egy kisgyerek kérdezte volna.
-Bármikor, bármiért összeveszhetünk, de olyan, hogy soha többé nem beszélünk...az lehetetlen!
Hatalmasat sóhajtottam. A megkönnyebbülés szétáradt a testemben. Most éreztem meg, milyen fáradt is vagyok igazából.
-Kivéve persze, ha hazudsz, valami nagy dologban. Meg persze ha One directionnal jóban leszel. - tette hozzá nevetve, mire az ütő is megállt bennem. Arcomat látva még jobban nevetett. - Ami persze lehetetlen. Hiszen tudod, hogy utáljuk őket!
-Persze-persze! Micsoda hülyeség! Én meg egy One directionos, például az a Styles gyerek! Chh..! Lehetetlen! - nevettem kényszeredetten. -Jobb lenne, ha aludnánk! - ajánlottam fel. Beleegyezését az éjjeli lámpám lekapcsolásával jelezte. Próbáltam kiüríteni a fejemet, sikertelenül. Többet kéne ez oklumenciával(szek.megj.:HarryPotterxdd) foglalkoznom. OKÉ! Akkor most próbálj meg aludni! - parancsoltam magamnak.


(Harry Styles szemszöge)


Jól éreztem magamat újra a srácok körében. Lehetséges, hogy egy ember nézete kevesebb mint egy nap alatt megváltozik? Nos...egyértelműen igen! A film alatt végig azon gondolkoztam hol rontottam el. Nem sokra jutottam, de több ember is az utamba került. Mármint a gondolatmenetem útjába. Vegyük elsőként Anyát! Több mint két hónapja nem beszéltem vele személyesen, telefonon is akárhányszor hívott gyorsan leráztam. A bűntudat, lelkiismeret furdalás, a szégyen és a saját magam iránt érzett szánalom vegyes érzése kavargott bennem. Hogy tehettem ezt vele? Amikor Ő volt az aki mindenben mellettem állt.
Aki ott volt ha tévedtem, ha rossz jegyet kaptam, ha csúfoltak, ha a szárnyaim próbálgatása közben elestem...ott volt az X-Factor válogatásán és a műsor végzetéig támogatott. Erre mit adok én neki? Egy hálátlan kisfiú szerepébe bújt, 18 éves beképzelt popsztárt...
Aztán ott van Gemma. A nővérem. Vele -ha egyáltalán lehetséges - még kevesebbet kommunikáltam. Azt gondoltam Ő nem értheti a helyzetem. Nem, azt most is tudom, hogy nem értheti, de amikor próbálta megkönnyíteni  kérte, hogy magyarázzam el, csak felkaptam a vizet, ordítoztam pár sort és ott hagytam London utcáin egyedül. Hiányzik, elviselhetetlenül hiányzik a kisugárzása, a csipkelődő beszólásai, az hogy ha ránézek mintha csak anyukám és a saját tükörképem vegyített változatát látnám...a sötét barna göndör fürtök, a rikító zöld szem, a fülig érő mosoly... Bárcsak vissza kaphatnám!
George, aki mindenből viccet csinált, aki segített elsuvasztani apró ballépéseimet, aki apám helyett apám volt, aki velem ellentétben nem hagyta cserben a családomat.
Luke, a legjobb barátom. Aki nem haragudott, amiért elhanyagoltam, új barátokat szereztem, lecseréltem, elfelejtettem mennyit is segített...
Aki talán még említésre méltó az Ed. Igen, Ed Sheeran. Ő volt az én hősöm, a szememben egy élő legenda, egy példakép. Nem sok ember mondhatja el magáról, hogy találkozott a példaképével, főleg, ha ez egy világsztár...nos nekem az egyik legjobb barátom lett. Sosem dugta az orrom elé, hogy ő már mennyi mindent elért, hogy a hangja mennyivel jobb, hogy több lány van oda érte, hogy neki sikerült, ami nekem nem...szólóban híressé válni. Nem, ő egyenrangú énekesként tekintett rám, így lett egy elérhetetlennek tűnő álomból, a megfogható valóság, barátság. Szörnyen szégyenlem magam, mert Ed bármikor, akár koncert közben, bármikor a segítségemre volt, én meg mostanában feléje sem dugom az orrom.
Aztán a srácok. A bandáról beszélek, akik a legjobb barátaim, családom, hobbim, munkám egy személyben.  Bele se merek gondolni, mennyi kínlódást okoztam nekik az elmúlt időszakban. Minden téren megnehezítettem a dolgukat, a besavanyodott képemet kellett nézniük nap, mint nap, de ők még mindig itt vannak velem. Őket nem volt olyan egyszerű elűzni magamtól. Ezt nem úgy értem, hogy Anya és Gemma hamar feladták, csak nekik Holmes Chapelből nehezebb a nyakamon lógni és próbálni a helyes útra irányítani.
Bárcsak vissza mehetnék az időben! Bárcsak minden megváltoztathatnék! Bárcsak...bárcsak előbb tétem volna észhez! Ha most Hopeot láthatnám! Ha látná, mi lett Belőlem! Szégyellné magát, hogy egy ilyen embert szeretett.

Küldetés: Ma éjszaka vissza utazok az időben és megváltoztatom a történelmet. Tudni fogod, ha sikerül mert Németország veszít a második világháborúban, és szerda után jön a kedd.

Amíg a film a végéhez ezek a gondolatok szaladgáltak össze-vissza a fejemben. Loui és Ele már jóval korábban leléptek, gondolom a szobájukba. Niall elaludt a pattogatott kukoricás tálja felett, Zayn és Liam csendben nézték a filmbeli fejleményeket. Hirtelen ötlettől vezérelve a farzsebembe gyúltam és előhalásztam a telefonomat. Hayle alakja ugrott a szemem elé. Ő más mint a többi lány. Ő - ha szabad ezt kijelentenem alig egy nap ismertség után - olyan mint Eleanor. Vicces, szép, lehet még egy normális lány legjobb barátom. Emlékszem mindkét beszélgetésünk, minden szavára. Amikor arról beszéltünk milyen lány lesz Ő. Reméltem Ő is emlékszik ezekre a pillanatokra, írtam neki gyors egy üzenetet. Meglepett, hamar vissza írt, és a válaszából pontosan kiderült, emlékszik. Megbeszéltük, hogy másnap reggel fél hatkor találkozunk az erdő azon a részén, ahol elesett. Végre egy másik ember aki már reggel ötkor ébren van! Olyan 11 körül lett vége a filmnek. Mindenki hatalmasat nyújtózkodott és próbálta mozgásra bírni elgémberedett tagjait. Liam kikapcsolta a TV-t, Zayn próbált valamicske rendet csinálni, én meg Niallt ébresztgettem.
-Menjetek csak aludni, én megvárom míg felkel. - mondtam két bandatársamnak.
-Á! Mi is meg várjuk! - jelentette ki egy legyintés mellett Zayn.
-Nem-nem! Tényleg menjetek! Jó éjt! - noszogattam őket.
-Biztos? - Liam.
-Liam, 18 éves vagyok! Csak feltudok ébreszteni egy szint úgy 18 éves embert!
-Oké, Hazz! - intett Zayn.
-Jó éjszakát! - búcsúzott Liam is, én meg közben lehajoltam ír származású barátomhoz.
-Nialler! - suttogtam. - Niall! - folytattam kicsit hangosabban. - Horan! Ébresztő! - rázogattam a vállát, mire nagy nehezen pislogni kezdett. Pár perc múlva már hozzászokott a fényhez, és világoskék szeme nézett rám.
-Szia, Harry! Mizu?
-Niall, éjfél lesz. Vége a filmnek, nem itt kéne aludnod.
-Hol va-vannak a többiek? - kérdezte nyújtózkodás közben.
-Már felmentek aludni, és nekünk is követnünk kéne őket! - tájékoztattam, miközben már én is laposakat pislogtam.
-Ja! Ja! Persze, menjünk csak! - pattant fel, de elvesztette egyensúlyát és majdnem hanyatt esett. Gyorsan utána kaptam, de túl nagy volt a lendület, így mindketten a szőnyegen végeztük.
Negyed óra múlva, miután felcaplattunk az emeletre mindketten(gondolom) mély álomba zuhantunk.



(Hayle Sparks szemszöge)


Álmosan néztem körül, miközben nesztelenül felültem. Az ágy másik végében Nathan, szunyókált összekuporodva. Mezítláb lopakodtam el a gardróbomig. Azon gondolkoztam vajon mennyire hallatszik a szobámban, ha letusolok, de amellett döntöttem, későbbre halasztom. Mindenkinek sokkal könnyebb, ha unokatesóm nincs ébren, és nem akar velem jönni, miközben azzal az emberrel leszek, akit a világon a legjobban utál. Gyorsan magamra kaptam egy laza outfittet a hajamat összefontam, és leosontam a konyhába. Gyorsan beraktam a pirítós sütőbe egy szelet kenyeret, majd a kakaómhoz láttam. Az óra még csak fél ötöt mutatott, szóval időm volt még rengeteg. 10 perc múlva már az istállóban munkálkodtam. Elhatároztam magamban, hogy délután kisuvickolom a nyergeket. A legtöbb ló még aludt, kivéve persze Lime-ot, aki a kora keléshez van hozzászokva. Minden szokásos reggeli teendőt végre hajtottam(csutakolás, nyergelés, térdvédő, sisak) , természetesen aláfestőzenével. Az új Katy Perry album volt azt hiszem. Bel sem telt 10 perc, már az erdőben vágtáztunk Limemal. Hűvös volt a reggel, de az illatok mindent kárpótoltak. A tavasz illatai. Imádom ezt az évszakot, habár nem annyira mint az őszt. Ezekben a hónapokban lehet a legjobban lovagolni. A táj gyönyörködéséből, Artic Monkeys egyik száma zökkentett ki. Megálljt parancsoltam lovamnak, majd gyorsan kivettem a zsebemből a telefonom. Apa mindig azt mondja, ne vigyem magammal, mert a ló megijed tőle, ha megszólal, anya viszont pont az ellenkezőjét állítja. -És ha valami történik? Morgan! Hogy hív segítséget?!
-Helló? - szóltam bele a készülékbe.
-Hey, Hayyyyyyyyyyy! - kiáltott egy vidám, ismerős hang.
-Logan? Te vagy az? - tátottam el a számat. Megint nem számoltak az időeltolódással!
-Babyyyyy! Mi is itt vagyunk ám!
-Hali, James! - nevettem el magam.
-Vaúúúú! - üdvözölt(?) Carlos.
-Jó, akkor most egy értelmes köszönés: Szia, Hayle! - azt hiszem kitaláltátok, hogy ez Kendal volt.
-Sziasztok. Mi újság? Minden rendben van AZZAL?
-Miről beszélsz?! - szólt bele a három értetlen.
-Igen, minden a legnagyobb rendben! Te csak ne aggódj! Felejthetetlen lesz! - Kendal.
-Abban biztos vagyok. Annyira gáz, hogy én nem mehetek... - sóhajtottam lemondóan. - De legalább ti ott lesztek!
-Jah! A buliról van szó? - kapcsolódott be Logan.
-Igen. De figyi, Hayle...mi mondtuk, hogy legyen ott Londonban....
-Tudom, Kend! De így lesz az igazi. Londonban nem lenne kikapcsolódás! - mosolyodtam el, amit persze ők nem láthattak. Egy kis szünetet hagytam. Elgondolkoztam valami fontoson.
-Itt vagy még? - szólt a telefonba James.
-Persze-persze! Srácok...figyu...kérdezhetek valamit?
-Nyomjad kiscsaj! - nógatott Carlos.
-Ti jóban vagytok a One directionnal és a srácokkal is. Hogy lehetséges ez?
-Ez egy nagyon egyszerű dolog. Kimaradunk belőle. Nem fogjuk senki, pártját, mert nekünk mind a két banda a barátunk.
-Ez ennyire egyszerű? - tettem fel a költői kérdést.
-Valójában nem. De mind a két fél elfogadta, hogy mi így érzünk és attól még mert nekik problémájuk van egymással, nekünk nincs. De ez téged miért érdekel?
-Csak kíváncsi voltam. Most, hogy Londonba költöztünk, az ellentétek még jobban kiéleződtek és én ezt nem tudom kezelni.
-Nem lehet egyszerű...
-Igen, és nem akarok bandaháborút. Csak attól tartok ez előbb utóbb elkerülhetetlen.
-Tarts ki! Majd itt, New Yorkban kiszellőztetik a fejüket.
-Remélem is! Na de nekem mennem kell, épp lovagolok.
-Jó lovaglást! Később beszélünk!
-Sziasztok!
-Csáó! - James.
-Szia! - Kendal.
-Nyauuu! - Carlos.
-További kellemes napot! - Logan.
Nevetve nyomtam ki a telefont. Ha valaki nem tudná ők voltak a Big Time Rush. Ennyi bohócot egy rakáson! Tovább ügettem, és még vagy negyed órát köröztem. Reménykedtem benne, hogy Lime kifárad. Pontban fél hatkor értem a villa elé. Éppen ekkor nyílt a bejárati ajtó és egy egészen más srác fogadott mint tegnap.

(Harry Styles szemszöge)


A mai reggelem más volt, mint az elmúlt hónapokban. Mosolyogva ébredtem, és boldogan konstatáltam, fél 5 van. Ezek szerint a korai kelés nem a depressziós állapotomból fakadt. Hirtelen ültem fel az ágyamban, ami miatt egy kissé meg is szédültem, de könnyedén sétáltam a szekrényemhez. Egyszerű ruhákat vettem ki belőle, majd gyorsan magamra kaptam őket. A reggeli harmat miatt, a kedvenc, itthoni, narancssárgás-barna bakancsomat vettem fel. Imádtam ezt a lábbelit, kényelmes, meleg, laza és szerintem menő is. Habár Lou(a stylist) nem így vélekedik róla. Szerintem neki nincs ízlése! Na jó  ezt visszavonom, mert nem hagyja, hogy egy szál alsónadrágban lépjünk színpadra. Reggelinek csak egy kakaós csigát ettem, teával. Ne nézzetek így rám! Angol vagyok! A hajamat elintéztem egy beletúrással, a BlackBerry-met zsebre vágtam, és vidáman léptem ki a tavaszba. Pont ekkor fékezett le a ház előtt egy éj-fekete hajú lány lóháton.


(Hayle Sparks szemszöge)



Velem szemben egy életvidám, mosolygós, kiegyensúlyozott alak állt. Össze sem hasonlítható, a tegnapi romhalmazzal.
-Jó reggel! - köszönt vidáman.
-Inkább hajnalt! - viszonoztam kedvességét. Könnyedén kiugrottam a nyeregből, de a kantárt nem engedtem el. A sisakom lecsatoltam és én készen is álltam az indulásra.
-Hova megyünk? - érdeklődtem.
-Gondoltam megmutatom milyen az igazi Harry Styles! Na meg ha érdekel esetleg a környék. - tette hozzá mellékesen. Természetes viccből.
-Miért, ki volt az akit tegnap ismertem meg? - kérdeztem cukkolva, de ő csak hallgatott majd sóhajtva elkezdte.
-Azt én sem tudom... - suttogta, én meg aknás területet észlelve, inkább témát váltottam.
A tegnapi réttel, pont ellenkező irányba gyaogoltunk. Témáról témára vándoroltunk. Semmiről sem beszéltünk, mégis mindenről.

-Szóval milyen zenét hallgatsz? - kérdezett rá éppen.
-Hmm...változó. Asszem én vagyok a világ legnagyobb Green day és Fall Out Boy rajongója. Ezenkívül imádom Sum41-t, TheKillers-t, Malloryknox-ot, Artic Monkeys-t, Rasmus-t, AC/DC-t, MCR, Hearts-öt....Vegyesen mindent. De a francia számokkal is jó barátságban vagyok.
-Imádom Artic Monkeys-t, Linking Park-ot, Example-t, Queens of the Stone Age-et, Korn-t, Ramones-t, Billy Talent-et, Limp Bizgit-et, RATM-t, Faith No More-t, Disturbed-et, de azok közül is sokat amiket te felsroltál. Szóval a rockosabb számokat inkább.
-Filmek?
-Vígjátékok! - vágta rá gondolkodás nélkül. - Neked?
-Horror. Kizárólag. - mondtam teljesen az  ellentétét.
-Nem is nézel mást? - vonta fel a szemöldökét.
-De. Néha sorozatokat. Abból majdnem bármi, de filmből....csak horror.
-Ez fura.
-Nem. Ez teljesen normális. Főleg, ha 5 fiúval laksz együtt. - néztem rá összeszűkült szemekkel. - Nem fikázzuk amit én szeretek!
-Értettem. De most akkor tényleg 5 sráccal laksz?
-Aha. Miért? - tártam szét a karom.
-És nem erőszakoltak még meg? - kérdezte tök komolyan.
-Nem! - ütöttem vállba. - Szerinted, akkor még velük laknék?
-A mai lányoknál semmit sem lehet tudni. Még élvezik is.
-Harry, ha élvezik...azt már nem megerőszakolásnak hívják!
-Szóval...akkor jársz valamelyikükkel?
-Hányszor mondjam, hogy az egyik az unokatestvérem, a többiek meg a legjobb barátaim?!
-Rendben, hiszek neked! - bólintott kimérten(viccből).
-Köszönöm a megtiszteltetést! - hajoltam meg. Az órámra pillantva láttam, hogy az idő elrepült. Már 7 óra volt. Sóhajtva torpantam meg. Ezt útitársam is észlelte és egyből megállt.
-Gondolom menned kell. - mondta szomorkásan. Én is ezt éreztem. Valamiért egyre csak von és vonz, hogy megismerjem a személyiségét, a lényét.
-Attól tartok. De figyi! - kezdetem vidámabban, mire ős is rám nézett. - Délután mindig edzek egy kicsit a pályán. Csatlakozhatnál. - ajánlottam fel, mire elvigyorodott.
-Ezt az ajánlatot nem utasíthatom vissza.
-De nehogy azt hidd, csak ott állsz majd és nézel. Mára terveztem a nyergek tisztítását is. - tettem hozzá kuncogva.
Nem tudtad, hogy a második nevem: Harry "nyeregtisztító" Edward Styles? - közöltre komoly hangon, de a szeme sarkában lévő nevető ráncokból, tudtam magában jól szórakozik. Ahogy én is.
-Most megnyugtattál. - tettem a vállára a kezem. Már vissza fele baktattunk, azonban egy helyen, ahol az út ketté vált Harry lelassított. Kérdőn néztem rá mire ő a másik irányba mutatott.
-Ha erre mész kétszer olyan gyorsan hazaérsz. - mondta kedvesen. KÉtkedve néztem rá, de ő csak bólintott. - Bízz bennem, ismerek itt minden ösvényt! - bátorított, én meg hittem neki. Olyan bizalmat éreztem vele szemben, amit még magam sem értettem. Integetve indultam el a mutatott ösvényen.
-Akkor 3 óra! - kötöttem az orrára. Segített felszállni Limera és lassú vágtában lovagoltam haza.
-Hozz gumi kesztyűt! - kiáltottam vissza, viccelve, de amikor hátra néztem a hüvelyk ujját felmutatva bólogatott. Hát elhitte. Mindegy. Ő Harry Styles! Mit vártok!?

xx' Lizzbeth

Hello, Everybody!!!

Tudom, tudom... eltűntem... Esküszöm, nem direkt! A suli teljesen kikészít, gondolom másokat is... De most itt vagyok, és ugyan nem a részt hoztam, de a hétvégén fel fog kerülni! Becsszó! Remélem ezzel a "kis" szünettel nem üldöztem el senkit, de nyakamon egy év végi vizsga, és ha nem sikerül...a szó-szoros értelmében végem...!
Szeretnék nektek két dolgot is ajánlani!
Az egyik egy blog. ELKÉPESZTŐ! Csak ennyit lehet mondani. Kicsit más stílusú  de nagyon jó. Ez egy angol blog fordítása, és biztos vagyok benne sokatok már olvasta/olvassa. (zárójelben megjegyezném, Harry is olvassa-nyilatkozta)
http://darkfanfictionhu.tumblr.com/
A másik egy sorozat. Nem tudom...nincs rá jó szó... COOL! The Pretty Little Liars, azaz Csinos Kis Hazugságok. Ha elkezded nem tudsz vele leállni! A harmadik évadig van még csak meg felirattal, de júliusban jön a 4. évad és már forgatják az ötödiket! Higgyétek el, érdemes megnézni!
http://nezzsorozatokat.info/?s=171

Még mindig, őszinte hívetek:
xx' Lizbeth

6. fejezet

Hiya's, les gars! Itt is vagyok az új résszel! Köszönöm, a komikat, és a rendszeres olvasókat! Ezen kívül, jóval túl léptük az 1000 oldalmegjelenítést, amiért szintén nagyon hálás vagyok! 

Az előző részben nem tudtátok meg ki is az a Hope...és ezen most sem nagyon fogok változtatni, talán csak egy kicsit;) Már gőzerővel készülök a franciára! Que je suis bon, hein?

Profiter de la lecture, et l'apprentissage!

Láttátok HARRY ÚJ TETKÓJÁT?! (A blogomban nem lesz mindegyik rajta!)  ....new tattoo
blöö...

És a KISS YOU klippjét?  One direction - Kiss You Official Musik Video

Mit szóltatok HAYLORhoz?
szerintem aranyosak voltak...A bejelentés után kereken egy hétig bírták...Rekord...

(Harry Styles szemszöge)

2012. április 4. (szerk.megj.: MÉGSEM MÁJUS 12!!)

Gondolataimba merülve, próbáltam a 9 éves kislány képét, teljesen élesen látni, ami sajnos nem a legnagyobb sikerrel ment. Tökéletesen emlékszem minden szavára, mozdulatára és vonására, de két év hosszú idő, és én Őt bizony, két éve láttam először és utoljára is. Első pillanattól kezdve a szívembe lopta magát. Olyan jelenség volt, akit ha megpillantasz, nem tudsz elfelejteni. Képe homályosan lebegett előttem. Bár csak újra láthatnám Hope-ot. Ő miatta is lettem az, aki vagyok. Ha tudná, hogy mennyi mindent köszönhetek neki! Várjunk csak, nekem van valahol róla egy...

-Hazza! Itt vagy? - szakította félbe gondolatmenetemet, Niall.

-Persze!Persze! Csak elgondolkodtam... - mentegetőztem.

-Mit csinálunk? - kérdezte, Liam. 

-Nézzük meg a Walk to the Remember -t! - lelkendezett Zayn. Jó volt újra velük nevetni, élni. És ezt csak Haylenek köszönhetem.

-Neee! Az olyan...nyábid! - vágta rá gyorsan Niall, mire Liam is csak helyeslően bólogatott.

-Nem igaz, hogy ezt a filmet sohasem nézitek meg velem! - füstölgött magában Zayn.

-Nyábid?! - meresztettem rájuk nagy szemeket. Lemaradtam volna valamiről, vagy ez csak egy ír szó?

-Hazz, drágám régen néztél velünk filmet! - közölte Loui.

-A nyábid, a nyálas és a morbid keveréke....nyábid. - magyarázta Zayn. - Ami erre a filmre nem is igaz!

-Mit szóltok a Grumpy old Man -hez? - ajánlotta fel Liam, ügyet sem vetve Zayn morgolódására.

Nem szóltam egy szót sem csak, boldogan néztem végig rajtuk, a barátaimon. A szemem véletlenül is megakadt Louin és Elen, akik nagyon tartották a szemkontaktust. El bólintott, mire legjobb barátomnak fülig szaladt a szája és barátnőjét jó szorosan keblére vonta. Ők így is értették egymást. 

-Én a The Notebook-ot szeretném nézni. - tette fel El a kezét, mint az iskolában. Ezt 5:1 arányban, egyöntetűen leszavaztuk, szóval maradt LiYumm ötlete, A szomszéd nője mindig zöldebb című film. Zayn és El a konyhába mentek pattogatott kukoricáért, miközben gondolom jól meg beszélik, micsoda diszkrimináció, hogy nem az ő általuk ajánlott filmeket nézzük. Mi addig nagy pokrócokkal és a DVD-vel a filmszoba felé caplattunk. A nappaliban megfogtam még Zayn szemüvegét, hogy lássa is a filmet. Elképesztő, hogy csak azért nem veszi fel mert nem "menő"! Pedig szerintem pont hogy az.

(Louis Tomlinson szemszöge)

Nem hiszem el! Harry újra a régi! Az én legeslegjobb haverom megint nevet, viccelődik, él! A Grumpy old Man -t néztük és miközben Elt karoltam át jobb oldalról, a fülébe súgtam:

-Köszönöm, mégy egyszer! Ígérem bepótoljuk! - hálálkodtam, esküdöztem. A mai estén, szerelemmel vacsorázni akartunk menni, de ez a program, már akkor ugrani látszott, amikor Harry nem került elő. Sokszor szokott felszívódni, órákra, de most megijedtünk. Tülkön ülve vártuk, hátha megérkezik, és így is lett, de az idő alatt amíg távol volt, valami megváltozott. Újra életvidámnak láttuk és mindenki megkönnyebbült, amikor bocsánatot kért, eddigi viselkedései miatt. Nem haragudtunk Rá, sohasem tudnánk, hiszen olyan akár a kisöcsénk. Mi mind egy nagy család vagyunk! Félve néztem Eleanor felé, miközben fél füllel, a srácok az esti filmnézést tárgyalják. Barátnőm, vívódó arcomat látva, elnevette magát. Az Ő szemében is boldogságot láttam, mivel neki Harry, rajtam kívül a legfontosabb a bandából.

-Tudod, hogy nem baj! Imádok a srácokkal lenni, főleg így, hogy Harry újra az élők közé sorolható.- nyomott egy csókot a számra. -Habár, kárpótolnod kell...

-Hmm...mit szólnál ma éjszakához? - kérdeztem sejtelmesen, majd vad csókcsatákba kezdtünk. Ennyit a filmről. Á! Kit érdekel?!

A film már több mint két órája ment és olyan kilenc lehetett, de még a felénél sem tartott. Már nagyon kezdtem megunni, és körbe néztem. El a vállamon aludt, Niall hangosan csámcsogott a pattogatott kukoricával, amiből mellesleg már ez a negyedik "családi" adagja, Zayn és Liam halkan tárgyaltak és ahogy a szavaikból kivettem a film hangeffektjeit elemezték. Hát az Ő dolguk. Harry...Harry pedig olyat csinált amire az elmúlt 4 hónapban lehetetlen volt rávenni. A BlackBerry-jét nyomkodta, és szerintem Twitterezett. Nyomtam El fedetlen vállára egy puszit, mire mocorogni kezdett, majd kinyitotta a szemét, és elmosolyodott.

-Szerelmem, nem megyünk föl? - kérdeztem tőle halkan. Ő is körbe pillantott a szobán, majd bólintott. Nesztelenül próbáltunk, ki menni a szobából. Mondom, próbáltunk... Végül is ha a srácok halláskárosultak lennének, talán sikerült is volna. Eleanor lába beleakadt a takaróba és akkorát zakózott, hogy alig tudtam elkapni. Erre még csak Liam és Zayn figyeltek fel, én meg hátraintettem nekik, ami miatt nem vettem észre hogy már az ajtónál vagyunk és belerúgtam a keretbe. Miközben fájdalmasan felnyögtem, El próbált felhúzni a földről, a két jómadár fejüket fogták, hogy hogy lehetek ekkora szerencsétlen, Niall ijedtében eldobta a pattogatott kukoricás tálat, és egy szépet káromkodott, Harry vigyorogva figyelt minket, pont mint régen. A "kis" incidens után Eleanorral kézen fogva sétáltunk fel a szobámba. Az ajtó be sem csukódott, már tapadtam is barátnőm szájára. El elképesztően csodás teremtés. Nem elég, hogy gyönyörű, okos, de még vicces is, pont mint én csak lányban. Barátnőm ugyanolyan hevesen viszonozta csókjaimat, miközben én a zárral babráltam. Már az ágy felé hátráltunk, a sok gombbal szórakozva. Hmm...szép estének nézünk elébe.

(Hayle Sparks szemszöge)

Miután Harryt leraktam a villájuknál, hazafelé vettem az irányt. Egész úton az elmúlt 2 óra eseményein töprengtem. Először is - ami a legfontosabb - magamnak kellet beismernem, hogy félreítéltem fürtöskét. Rájöttem, Ő nem egy beképzelt popsztár, csak szeretné ha az emberek azt hinnék róla, mert az "menő". Enyhe kisebbségi komplexusokkal és kevés magabiztossággal, erős önértékelési zavarokkal rendelkező, mindenkinek megfelelni próbáló, éppen érésben lévő, hormonokkal teli(perverz), csodálatos hanggal megáldott 18 éves fiú.Ilyen gondolatokkal a fejemben vágtattam tovább. Kiérve az erdőből, a karámoknál leugrottam Limeról, és mivel a többi ló nem volt kint, őt is bevezettem az istállóba. 10 perc alatt elrendeztem mindent a lovam, és a nyerges körül és fél nyolc révén, épp az idejét láttam megetetni az 5 éhenkórászt. Az udvaron átvágva, a teraszon lerúgtam magamról a cipőmet és a nappaliba vettem az irányt. Ahogy közeledtem az említett helység felé, egyre hangosodó, földöntúli hangokat hallottam.

-Neeem! Ez nem éér! Újra számolást követelek! - kiabálta unokatestvérem, a háttérben a többiek nevetését lehetett felfedezni.

-A-a! Te találtad ki a szabályokat, és ha most meg változtatod őket, magadat hazudtolod meg! - jelentette ki Tom határozottan. Vajon miről lehet szó, amin így vitatkoznak?

-Tom, haver, szerintem ezt még te sem érted! - röhögött Jamie.

-Lehet, hogy nem értette, de nem mondott hülyeséget... - gondolkodott el Milliam.

-Nathan, te vagy a legjobb haverom, de most a többieknek van igazuk! - közölte Siva diplomatikusan. Ezen el kellet, hogy mosolyodjak. Ír származású barátunk, szülei hivatása révén sosem engedi, hogy elfogult legyen.

-Miről van szó? - léptem be a szobába, kíváncsisággal a hangomban. Nathanből megkönnyebbült sóhaj szakadt ki, ahogyan a többiekből is.

-Imádlak Lizz! - öleltek át szorosan.

-Mi történt? - kérdeztem gyanakvóan.

-Csak az, hogy nem fogunk ételmérgezést kapni. - fordult Jamie, Nath felé, aki erre felhúzta az orrát. - Bocsi haver, de ez az igazság.

-Ti megszavaztátok, hogy ki főzze a vacsit? - kérdeztem elhűlve. -Hiszen mindig én csinálom!

-Ez igaz, de nem tudtuk hol vagy, és meddig maradsz... Mi még növésben lévő szervezetek vagyunk, kell a táplálék! - emelte fel védekezően a kezét Tom. -Egyébként is kő/papír/ollóztunk. Szerinted önszántunkból beengednénk az öcsédet a konyhába? Annyira nem vagyunk hülyék! - oltották tovább szegényt.

-Hagyjátok abba! - követelte a bántalmazott.

-Igen, Uraim! Ez csoportos, előre megfontolt személy elleni erőszak! Mr Sykest a jogai által a törvény védi! A cselekményüket, a bíróság akár egy év letöltendő fegyházbüntetésre is ítélhetik! Jogukban áll hallgatni. Ami itt elhangzik, minden, felhasználható Önök ellen! - nos, igen. Ilyen egy jogászcsemete, ha beleéli magát. A szobában egyszerre tört ki mindenkiből a röhögés.

-Oká, Guys! Gyorsan lefürdök és már csinálom is a vacsit! - szalutáltam, majd felrohantam az emeletre.Villám gyorsan dobáltam le magamról az izzadt göncöket, a hajamat gyorsan kontyba dobtam, közben véletlenül belenéztem a tükörbe. Egy csutakos, izzadt, 18 éves lány nézett vissza rám, aki majd' kicsattan a boldogságtól. Beszálltam a zuhany alá, hamar végeztem, és az órámra pillantva megállapítottam 8 óra. Ezért belebújtam a pizsimbe, ami nem más mint egy rövidnadrág és egy elnyúzott Green day-es póló. Mi mást vártok a világ legnagyobb fan-jától? Még egy tappancsos, vastag zoknit is a lábamra húztam, és lerobogtam a lépcsőn, ahol egyenesen Jamie nyakába estem. A könyökömnél fogva tartott meg, nehogy elessek. Beszívtam az illatát és elmosolyodtam. Szorosan megöleltem.

-Allure? - kérdeztem rá a márkára. Másfél éve is pont ez az illat csapott meg, azon az éjszakán. Ennyi idő elteltével már nem okoz gondot visszagondolnom. 

-Szokás kérdése... - mondta és tudom Ő is ugyanarra gondolt mint én. 

MÁSFÉL ÉVVEL EZELŐTT

"Ujjaimat tördelve ülök egy hatalmas repülőgép első osztályán. Kicsit sem lehetek idegesítő Jerome számára, akitől minden második percben megkérdezem mikor érünk már ODA. Igen, vége kimondhatom, hogy az igazi otthonomba, Manchesterbe.

Villánk gondnoka, aki jelen pillanatban, a "dada" szerepét tölti be nálam, minden alkalommal, mosolyogva válaszol. Hogy lehet valaki ILYENKOR nyugodt? Az oka számomra érthetetlen, pedig a válasz valójában egyszerű, mint az 1x1. Ő nem egy 17 éves lány, aki 3 év után most látja először, újra élőben legjobb barátait. 

-Kedves utasaink! Megkezdjük a leszállást kérem kapcsolják be öveiket  - szólít fel bennünket a hangszóróból egy monoton hang franciául. Meg sem várom, hogy angolul és sok más - számomra ismeretlen - nyelven megismételje, azonnal pakolászni kezdek. Persze csak miután teljesítettem kérését.

-Hayle, kedveském, kérlek nyugodj meg! Elmondom a felállást. 10 percen belül leszállunk a Mariott repülőtéren. Megkeressük a bőröndjeinket, majd a kocsiját. Ami elméletileg, a 3-as parkolóházban, a második emelet, B szektor, 218- as parkolójában fog állni, és 120-al tépünk a Baker Street 75. –höz. Megfelel? – kérdezi utazó társam, aki mindig is próbálta megtanulni az angol szlenget.

kérdezi utazótársam, aki, amióta az alkalmazottunk, próbálja megtanulni az angol szlenget. Legalábbis az enyémet, és egész jól megy neki.

Jer, hatvanas éveiben járó, ősz hajú, szürkés szemű, mindig mosolygós, francia férfit akkor ismertem meg, mikor Párizsba költöztünk. Feleségével, Justine-ével több mint 20 éve házasok, de gyermekük sajnos nem lehetett. A szüleim akkoriban rengeteget dolgozta, ami meg maradt kis idejük, nekem szentelték. Sosem haragudtam ezért rájuk, mert tudom ez nem kívánság műsor. A villánk, és hozzá tartozó telek, istálló fenntartása kemény munka, ezért is kellett a mára, már családtaggá váló házaspár segítsége. Együtt vezették a háztartást és minden egyebet amikor nem értünk rá. Külön szobájuk, nappalijuk, fürdőjük, van és a konyhát együtt használjuk. Sosem úgy tekintettem, rájuk mint személyzetre, aki kiszolgál, hanem mint a nagyszüleimre, akik segítenek a szüleimnek és nekem. Most, hogy elköltözök, ugyan úgy maradnak "otthon". Amennyiszer csak bírok hazalátogatok, nem csak hozzájuk és a szüleimhez, hanem a legeslegeslegjobb, francia barátomhoz, Danielhez, és öccséhez Kylhoz.

Ők okoztak egyedül fejtörést, ami miatt elgondolkoztam, talán maradnom kéne. Daniel Brooks, 17 éves, magas, helyes, fekete hajjal, zöldes szemmel rendelkező, én első nagy szerelmem. Igen. Amikor Franciaországba költöztünk, nagyon magam alatt voltam, úgy éreztem mindenki ellenem esküdt. Hónapokig nem szóltam a szüleimhez, csak a lovaglásba és a tanulásba temetkeztem. Ám, megismertem Dant, akivel a legjobb barátok lettünk, sok dologban hasonlított a véleményünk, ízlésünk. Említettem már, hogy egy szuper elit magán lovasiskolába jártam? Na ott találkoztunk először. Ebben az országomban kapott lovam testvére, az Ő lova. Lime és Perfekt. Ők a mindeneink. Nem hiszek a szerelem első látásba, köztünk sem ez történt. Szimplán élveztük egymás társaságát, ami később komolyabbra váltott. Nem ismertük ezt az érzést, hiszen még a tojáshéj is a fenekünkön lógott, 14 évesen. Hála neki, kimásztam a gödörből. A nyakláncomat, nap mint nap megnéztem, benne a képpel rólunk, hatunkról. Eltelt két év, miközben mi lelkileg és testileg is tökéletesen kiismertük egymást. Remélem értitek mire célzok. Aztán megint egy mélypont  ami volt legjobb barátaimnak, köztük az unokatestvéremnek köszönhető. Ismét. Tudom a búcsú levelemben azt írtam, ne keressenek, az lesz a legjobb, de titkon reméltem, nem utoljára látjuk egymást. Akkor még nem gondoltam, hogy egy bandát alapítanak és majd a csapból is Ők fognak folyni. 

The Wanted. Valószínűleg sokatoknak mond valamit ez a név. Vagy a Gold Forever, című szám. Igen, hát nekem ez mindenkinél többet jelent. Ugyanis pár évvel ezelőtt én írtam. Ha múltban valaki oda állított volna elém, hogy: -Hey, csajszi, a dalod pár év múlva a slágerlisták élén fog állni - a szemébe röhögök.

 Pedig most pont ez történt. Sok éve begyógyított sebeket, újra felszabta, annak a látványa, hogy milyen boldogok. Nem, én nagyon örülök, mert mindig is ezt kívántam nekik, de látni mennyire könnyen túltették magukat rajta, a hiányomon - nehéz volt. 

Aztán egy interjúban olyat mondtak, ami késztetett, hogy beszéljek velük. Tudtam a dolog kétesélyes, vagy csak még jobban megnehezítem az életemet, vagy könnyebb lesz. Hát az utóbbi nyert. Amikor megtudták én  vagyok a vonalban elképesztő ordibálás, örömujjongás támadt. Felvetettek egy igen kecsegtető ajánlatot, aminek nem tudtam ellenállni. A szüleim, támogattak, örültek, hogy végre hallják Nathan hangját. Franciaországban a középiskola 17 éves korig tart, de ha Angliában akartam egyetemre menni, azt, csak ha elmúltam 18 akkor lehet. Így most egy évet halasztok, és jövőre beadom a jelentkezésemet a londoni lovas egyetemre. Addig is edzek, edzek és edzek a jövő nyáron lévő Olimpiára, amin én képviselem az Egyesült Királyságot. Szóval már csak Dannel és Kyllal kellett valahogy közölnöm a hírt. Nagyon nehezen fogadták, ami még inkább megnehezítette a döntésemet. Úgy döntöttünk, „csak” barátok leszünk, persze tudtuk ez nem olyan egyszerű. A szívem egy része mindig Párizsban maradt. A kocsiban gyorsan írtam nekik és a szüleimnek egy SMS-t, hogy megérkeztünk. A GPS bemondta, hogy 10 perc múlva megérkezünk a célunkhoz, ami egy villa valahol a külvárosban. Lime holnap érkezik és új lakhelyünktől kevesebb, mint egy kilométerre fekvő magán lovarda lesz az Ő új otthona, ahol a srácok lovai is élnek. A fejemben, ezer mi van ha… kérdés merült fel. Mi van ha meggondolták magukat? Mi van ha megváltoztak? Mi van ha én változtam meg? Mi van ha már nem lesz olyan a kapcsolatunk? Mi van ha beképzelt popsztárok lettek? Mi van ha… folytattam volna még, de Jerome félbeszakította gondolatmenetemet.

-Mindjárt ott vagyunk Hayle. Biztos vagy benne, hogy meg leszel ennyi 19 éves tinédzserrel? Nem fognak bántani? Zaklatni? – aggódott, mint ha a Nagypapám lenne. Tisztán látszik, hogy nem ismeri Őket. Ebben az egyben biztos vagyok, hogy nem fognak nekem ártani.

-Kérlek, nyugodj meg! Minden rendben lesz.  – folytattam is volna de bekanyarodtunk a helyes utcába, és egy hatalmas ház előtt, 5 idióta állt. Az én idiótáim! Elmondhatatlanul boldog voltam, ám szemet vetett a mellettük álló 4 bőrönd. Ahogy megállt a kocsi, kipattantam belőle, így már a hatalmas vigyort is láttam rajtuk. Óvatosan megálltam és félve néztem rájuk, emiatt az elbizonytalanodásom miatt, az ő arcuk is komollyá vált. A kissé kínos csendben, könnyen meghallottam Tom kérdését:

-Szerintetek meggondolta magát? – suttogta, aggódva Maxnek. Az arcukat pásztáztam és próbáltam betelni látványukkal. Megkönnyebbülten sóhajtottam, majd Tom elő léptem. Kicsit megbillentettem a fejem és kérdőn néztem rá. Elvigyorodott, majd közelebb lépett, mindketten megfordultunk, és leseggeltünk. Ez a mi saját, megszokott köszönésünk. A többieket is sorra megöleltem, Nathant hagytam a végére. Megszólalni sem bírtam, csak a karjaiba vetettem magam. 

-Szia, Lizz. - suttogta a fülembe amitől kirázott a hideg. Könnyeim patakokban kezdtek el folyni. Talán csak most igazán tűnt fel mennyire, de mennyire hiányoztak nekem! A becenevemet hallva, szipogva elnevettem magamat. Mély levegőt vettem és elhúzódtam.

-Mi ez a négy bőrönd? - váltottam gyorsan témát. Óvatosan egymásra néztek majd elhúzták a szájaikat. Már előre rosszat sejtettem. Még mielőtt megmagyarázhatták volna,  Jer köhintett egyet. Azonnal vettem az adást és megfogtam a kezét, magam mellé húzva.

-Srácok, ő itt Jerome, a "dadám". - mondtam erősen macska körmözve. -Jer, ők itt a barátaim, Milliam, Tom, Siva és Jamie, és az unokatestvérem, Nathan. - mutattam be őket egymásnak. Hamar összebarátkoztak, hála Jerome lazaságának, és a srácok modorának.

-Hayle, nekem el kell foglalnom a hotel szobámat. Gondolom rám itt már nincs szükség.

-Mr. Laséns, miért nem száll meg itt nálunk? Van bőven hely! - ajánlotta fel Max.

-Jaj, köszönöm, de nem szeretnék a terhetekre lenni egyébként is Morgan már lefoglalt egy szállodai lakosztályt...nem is értem minek?! Úgyis csak aludni fogok ott... - mérgelődött a pazarlás miatt. Ezen el kellet nevetnem magam, Apa és a maximalátása...

Miután Jerome elment az ÉN kocsimmal, egy újabb hatalmas autó állt meg a ház előtt, amiből egy 30 év körüli nő szállt ki. Rövid, tüsis, fekete haja volt, és egy nagyon elegáns, rövid szoknyát viselt. Magamra nézve - egy farmer, I love Parisos pulcsi, fehér, rövid szárú convers csuka- alul öltözve éreztem magam. 

-Kész vagytok? - kérdezte bunkón, végig nézve a társaságon, de megakadt a szeme rajtam.

-Helo, Barbara! - köszönt udvariasan, de cseppet sem kedvesen Nath. - Ő itt az unokahúgom, Lizzbeth.

-Örvendek, Hayle Elizabeth Sparks. - nyújtottam felé a kezem, de nem fogadta el.

-Csá Sparks. - rendezte le ennyivel, mire megemeltem a fél szemöldökömet.

-Már bocs, de megtudhatom, te ki vagy?

-Ó, hogy én? - nevette el magát. - Egy bébiszitter. - nézett lenézően a srácokra.

-Bocs, BarbaMama, de még beszélni szeretnénk. - köpte a képébe Max. Én őt még sosem hallottam, így beszélni.

-Felőlem. 10 percetek van, a kocsiban várok. - rántott vállat, majd bedobta magát az autóba.

-Ne haragudj rá, ő ilyen. - nyugtatott Siva, amikor látta, hogy nem hiszem el az előbb történteket. 

-Hova mentek? - tértem inkább a lényegre.

-Nekünk most...izé...Londonba kell mennünk, mert ott a stúdiónk. Jay, Max és Siva szólóját már felvettük, de az enyém és Nathané még kell. Siva, Írországba repül, egy interjút lebeszélni az ottani LateNightShow-ba, Max pedig szintén Londonban intéz el ügyeket. Holnap után már itthon leszünk! - mondta Tom.

-És Jamie?

-Ő itthon marad veled. - tette hozzá mosolyogva Siva.

-Oká! - szalutáltam. - De siessetek haza!

Két óra múlva, miután, Sivát kiraktuk a reptérnél, Nath, Tom és Milliam, pedig elindultak Barbarával, Jamie megmutatta belülről is a villát. Elég nagy volt, körülbelül, mint a mi Párizsi lakhelyünk. A földszinten, mosdó, konyha, nappali, előtér, dolgozó szoba, előtér. Az emeleten 5 szoba, ami a srácoké, egy pedig ami már az enyém! Minden szobához külön fürdőszoba, és minden olyan gyönyörű volt! Leültünk, a nappaliba és benyomtunk egy filmet, csak úgy random. Fogalmam sincs mi lehetett az de, csak háttérzajnak használtuk. Mindent elmeséltünk egymásnak, az elmúlt három évről. Annyira hiányzott már! A filmnek vége lett, ahogy a mesélésünknek is. Csendben ültünk és egymást néztük. Nem tudtam betelni a látványával. Három, hosszú, gyötrelmes, de persze boldog év után itt vagyok vele! A többiek hiányoznak, de mindig is Ő volt állt hozzám, Nathanen kívül a legközelebb. Nem tudom mennyi idő telhetett el így, csak arra lettem figyelmes, hogy arca egyre jobban közelít az enyémhez. Annyira ledöbbentem, mozdulni sem bírtam. Ajkai súrolták az enyémeket, míg nem teljesen eggyé nem váltak. Nem lehetett több 5 másodpercnél, mire villám gyorsan, elhúzódott és kifejezéstelen arcomat látva, egyből magyarázkodni kezdett.

-Én...izé...sajnálom...csak most, hogy itt vagy...és... - folytatta volna, de egy gyors mozdulattal megragadva ingének, nyakát, magamhoz rántottam. Nem, semmi képen sem voltam belé szerelmes, egyszerűen, minél közelebb akartam tudni magamhoz, hogy végre elhiggyem, tényleg itt van velem. Beszívtam mélyen az illatát. Allure, az ő kedvenc parfümje. Először meglepődött, majd készségesen visszacsókolt. Nem váltunk el egymástól, úgy araszoltunk fel az emeletre. Fogalmam sem volt kinek a szobájában vagyunk, de gondoltam az övében, mert otthonosan mozgott. Inge gombjaival bajlódtam, míg Ő a FallOutBoy-os pólómból bújtatott ki. Az ágy felé irányított, majd ledöntött rá. Mindketten kapkodtunk, nem tudtuk ez e valóban a valóság és egyáltalán meddig fog tartani. A ruhadarabok csak repkedtek a szoba különböző részeibe, míg már rajta csak egy boxer és rajtam egy bugyi volt. Felsőtestemet, csókolgatta, úgy beszélt.

-Hova - puszi a nyakamra - tűnt - puszi a kulcscsontomra - az az - puszi a mellkasomra - öt éves kislány - puszi az egyik mellemre- aki még - puszi a másik mellemre - a nevemet sem - puszi a hasamra- tudta kimondani? - kérdezte, engem pedig minden érintésénél, kirázott a hideg.

 -Eltelt 12 év és felnőtt. - válaszoltam szinte azonnal, mire éreztem, hogy elmosolyodott, de ugyan úgy haladt a hasamtól lefelé.

-Biztos vagy benne? - kérdezte mikor az utolsó, rajtam lévő ruhadarab széléhez ért. Válasz helyett csak megszabadítottam boxerétől, mire megértette és könnyedén lehúzta az enyémet is. Éreztem, ahogy teste hozzásimul az enyémhez, majd egyszer csak legurult rólam. Az éjjeliszekrényében kezdett kutakodni, emiatt megkönnyebbülten sóhajtottam. Legalább ő felelősség teljes. Pár perc múlva újra heves csókcsatába kezdtünk, majd megtörtént, aminek meg kellet történnie. Nem féltem fájdalomtól, tudtam milyen érzés...

Másnap reggel, az óra szerint fél nyolckor keltem. Frissen nyitottam ki a szememet, és fordultam át a másik oldalamra. Úgy gondoltam pihenek még egy kicsit, ám kezem beleütközött valamibe, jobban mondva valakibe. Körül néztem a szobában, és enyhe ijedséggel nyugtáztam ez nem az amit nekem szántak a srácok. Fehér fal, tele képekkel, nagy renddel. Akkor ez biztos nem Nathan szobája. 

-Jó reggelt! - köszönt egy fáradt hang. Még így is megismertem benne legjobb barátomét. Ekkor képek ugrottak be az éjszakáról, majd minden megvilágosodott. Felültem az ágyon, a takarót szorosan magamon tartva, majd fejemet, tenyerembe temettem. Ő is felült, éreztem az ágy besüppedéséből.

-Minden oké? - kérdezte félve, mire a szemébe néztem. Gondterhelt volt, ahogy én is.

-Aha... - válaszoltam, de közbe magam sem voltam benn biztos. - Jamie...a legjobb barátom vagy...és... és nekem most lett vége egy hosszú kapcsolatomnak....és...és ez jó volt, de én nem vagyok beléd szerelmes... -nyögtem ki nagy nehezen.

-Hey, Haypilla! Ne kezdj magyarázkodni! Én...én is csak nagyon rég láttalak, és...és túllőttünk a célon. - mondta, mire megnyugodtam és megöleltem. Nem érdekelt, hogy közben lecsúszott a takaró, így meztelen felsőtesteink összeérnek, csak örültem, hogy a barátom. Aztán eltolt magától, és komolyan nézett rám. - De van egy fontosabb dolog. 

-Mi? - néztem rá kérdőn. Mire elkezdte a tarkóját vakarni, és úgy láttam gondolkodik, hogy kezdje.

-Hát, hogy...izé...mi tegnap...nos...őőő...

-Jamie! Nyögd már ki!

-Szóval, mi tegnap... - de nem tudta befejezni, megint. Mire felsóhajtottam, és segítettem neki.

-Lefeküdtünk. 

-Igen, és ez nem baj? Úgy értem, neked nem baj? Mert hogy te még...tudod? És...érted mire gondolok, nem?

-Nem, igazán...

-Wááá...jó kimondom.... Te még szűz vagy? Vagyis tegnap még az voltál? - tért végre a lényegre, mire fülig vörösödtem, de ahogy láttam Ő is.

-Neem. - válaszoltam kurtán, de ő további magyarázatot várt. - Már nem voltam az. 

-Őőőő...értem. Akkor jó. - mondta megkönnyebbülten, és hanyatt vágta magát. Én is így tettem, majd a takaró alatt meg kerestem a kezét és összekulcsoltam az enyémmel. 

-Barátok maradhatunk? - kérdeztem félve., mire ő elmosolyodott és rám gurult. Mélyen a szemembe nézett és úgy válaszolt.

-Legjobb barátok. Örökre.  - és egy puszit nyomott a számra. Elvigyorodtam, és beszívtam az illatát. Ezt az parfümöt sosem felejtem el."

JELEN

Gyorsan megfőztem a vacsorát, amit 10 perc alatt elpusztítottak az ebédlőben.

-Mi lenne, ha néznénk valami filmet? - ajánlotta Milliam.

-HORRORT! - kiáltottuk fel egyszerre unokatesómmal. Imádjuk a horror filmeket, szinte már az összeset láttuk.

-Oké. Oké. Kör? - ajánlotta Tom.

-Szuper! Csinálok popcornt! - Mindenki bement a moziszobába, elhelyezkedtek, a nagy és kényelmes fotelokon, majd benyomták a filmet. Közben én a pattogatott kukoricát csináltam. Már mindegyikük pizsamában volt, vagyis inkább egy boxerben és egy pólóban, mivel ruha nélkül alszanak. Le vágódtam Nath és Jamie közé. A film elkezdődött, nem is tudom már hányszor láttam, így kissé unalmas volt. Éreztem minden "ijesztő" jelenetnél a bal oldalamon lévő srác(Jay) megrándul, amin nevetnem kellett. A jobb oldalamon lévő sráccal osztoztam egy takarón, és felhúzott lábakkal a vállára hajtottam a fejem. A telefonom rezegni kezdett a zsebemben, mire gyorsan előkaptam és megnyitottam az új üzenetemet.

Mit szólnál, ha holnap azalánylennélakiélvezhetiahíresHarryStylestársaságát? :DD xx' H.

Elvigyorodtam, és azonnal vissza is írtam.

Nem is tudom...Én inkább azalánylennékakiaélvezhetisanemhíresHaroldEdwardStylestársaságát:D xxx' H.

 Még váltottunk pár üzenetet, amikben megbeszéltük, hol és mikor találkozunk. Vidáman hajtottam, vissza a fejemet Nathan vállára. A film számunkra halál unalmas volt. Hallottam ahogy a légzése lelassul, végül engem is elnyomott az álom.

xx' Lizbeth

Sajnálom!

Oké emberek! Meg lehet kövezni... A karácsonyi készülődés miatt nagyon megcsúsztam, és nem tudtam feltenni a következő részt.... Ígérem szerdára megpróbálom befejezni!:)
Boldog karácsonyt, Mindenkinek!:)
Merry X'mast!
Joyeux Noël!

Lizbeth 'xx

5. fejezet

Sziasztok! Itt is van az új rész időben...majdnem! Yepp! Köszönöm a komikat, de egy KÉRDÉSEMRE NEM VÁLASZOLTATOK...

A kérdés: Rájöttök a monogramból hogy ki írta Hayleről és Danielről az újság cikket? Még fontos lesz a jövőben!;) Tippeket komiikaban!:)

Nem is tartalak fel tovább titeket...Jó olvasást!:)

(Hayle Sparks szemszöge)

-Most egyet kellene értenem? - kérdezte egy rekedtes hang. Kérdőn néztem fel a lovamra és az őt simogató fürtös srácra, aki nyújtotta a kezét hogy felálljak. Hatalmas sóhaj szökött ki a számon...Nem haragszik...

-Mi járatban? - kérdezte felvont szemöldökkel, és legnagyobb bánatomra meg kellet állapítanom, nagyon helyes. - Hmm?

-Elfelejtetted megadni a számod. – vigyorogtam rá ellenállhatatlanul. Már ő is így csinált.

-Nem félsz hogy az őrült rajongóim széttépnek? Vagy hogy te leszel az "alányakielkérteahíresHarryStylesmobilszámát" ? – vonta fel a szemöldökét.

-Pár sikítozó lánytól? Nem igazán. És egyébként is, maximum az a lány lehetek "akinekahíresHarryStylesönkéntfelajánlottaamobilszámát" . - vágtam vissza, még az előbbinél is nagyobb mosollyal az arcomon. - Na és te? Nem félsz? – húztam az agyát. Nem csak neki vannak rajongói, kikérem magamnak.

-Úgy nézek én ki mint aki fél? – erre mind ketten elnevettük magunkat. – Mond. - mondta rezzenéstelen arccal.

-Mit? – értetlenkedtem.

-Van még feltételed. Ki vele! - nógatott.

-Most megijesztettél… Mi vagy te? - lepleződtem le.

-Óóóó…ne akart te azt tudni! Egyébként van egy nővérem, a szüleim elváltak és két nővel élni…nos, mondjuk azt hogy mára már eléggé kiismertem a gyengébbik nemet… - vallotta be.

-Ó, igazán? A gyengébbik nemet? Te hím soviniszta állat! – ütöttem tettetett felháborodásból vállon.

-Áúúú! – dörzsölgette ütésem helyét. – Feltételek…?

-Nem vagyok kíváncsi a híres Harry Stylesra. Én az igazi, teljesen normális 18 éves Harold Stylest szeretném megismerni! – mondtam mire Ő bólintott. – Nincs nyilvánosság! – erre is bólintott. – És no banda. – itt, kérdőn oldalra döntötte a fejét.

-Ezt hogy érted?

-Nem szeretnék találkozni a banda többi tagjával. – mikor végre megértette biccentett. És én is. – Te jössz! - néztem most én Őrá kérdőn.

-Mivel?

-5 ennyi idős sráccal lakom együtt, akik kisbaba korom óta a legjobb barátaim. Elég jól kiismertem már a pletykásabb nemet… - vágtam vissza, mire csak egy vállon lökést kaptam. 

-Oké. Először is, nincs nyilvánosság. - mondta, mire én bólintottam. -Nézz rám úgy mintha egy normális srác lennék. - ismét bólintottam, mert ezek majdnem ugyan azok mint az enyémek. -És ne hívj HAROLDnak!  - húzta fel az orrát duzzogva, mire én elnevettem magam. 

-Értettem....Harold! - szalutáltam kidugott nyelvvel. Ő erre csak sértődötten elfordult, de egyáltalán nem tűnt mérgesnek. - És most mit csináljunk?

-Beszélgessünk! Mesélj magadról! - ötletelt, váll rántva. -Alig tudok rólad valamit...

-Én meg a normális Harryről...Valójában csak a zűrös nőügyeidről tudok...

-Áhh...témánál vagyunk...Majd megmagyarázom, de előbb te mesélj! - mondta és a mondata első felénél elhúzta a száját. Valójában el sem tudom képzelni, erről a kisfiúról, hogy bármi is igaz lenne, amiket az újságban olvastam, vagy a srácok meséltek. 

Lime kantárszárát megragadva indultunk el az erdő felé. Egymás mellett haladtunk a délutáni hűvös időben és mindkettőnkben, sok, kíváncsi kérdés motoszkált, amiket bátran fel is tettünk. Így tudtunk meg egyre többet és többet a másikról.

-Szóval egészen idáig Manchesterbe éltél... - mondta inkább magának, mint nekem.

-Nem egészen... Apukám, ugye angol, viszont anyum, francia. Angliában születtem, de amikor egy éves voltam, Párizsba költöztünk.

Lime kantárszárát megragadva indultunk el az erdő felé. Egymás mellett haladtunk a délutáni hűvös időben és mindkettőnkben, sok, kíváncsi kérdés motoszkált, amiket bátran fel is tettünk. Így tudtunk meg egyre többet és többet a másikról.

-Szóval egészen idáig Manchesterbe éltél... - mondta inkább magának, mint nekem.

-Nem egészen... Apukám, ugye angol, viszont anyum, francia. Angliában születtem, de amikor egy éves voltam, Párizsba költöztünk.

Ott jártam ki az óvodát, és tanultam meg közben folyékonyan mindkét nyelven. Sosem voltak barátaim, mert más voltam. Nem babáztam, nem hordtam rózsaszín ruhákat, helyettük inkább a lovaglásért és az állatokért voltam oda. Egyszóval, nem olyan voltam mint a többi velem egyidős kislány... - meséltem, részletesen.

-És mikor költöztetek vissza ide? Mármint Angliába? - kérdezte és arcán tényleges kíváncsiságot láttam. Mély levegőt vettem és folytattam.

-Mióta az eszemet tudom felváltva ingázunk a két ország között. A szüleim úgy gondolták suliba, mindenképpen angol iskolába kell járnom. Egyáltalán nem voltam mérges hogy a nem létező barátaimat itt kel hagynom. Sőt, örültem is neki! Öt éves voltam amikor újra ide költöztünk. Úgy gondoltam egyedül is simán túl élem a sulit, de sajnos ez nem így jött össze. Ugyanis Manchesterben, megtaláltam a világ legeslegjobb öt barátját, közülük az egyik az unoka bátyám. Hála nekik éltem meg a 14-et. Két évvel idősebbek mint én, de ez Őket sosem zavarta. Engem már jobban. Illetve, nem az zavart hogy felsőbb évfolyamba jártak, hanem a barátságunkhoz tartozó megvető pillantások. Akkor nem értettem, most már tudom, irigységből, állandóan piszkáltak. A srácok voltak az iskola hierarchiájának a csúcsai, ellenben velem aki a legalján helyezkedtem volna el, mint stréber, gazdag anyuci-apuci kicsi szeme fénye. Ismétlem. Volna... Mivel ők voltak a legjobb barátaim, mi voltunk hatan a "menők". Illetve én csak az utánfutó...az emberek szerint.

-Bocsi, hogy megkérdezem, de az anyud nem véletlenül Victoria Sparks, a világhírű divattervező? - kérdezte óvatosan.

-Most már érted, miről beszélek? - adtam kérdéssel a választ, mire ő csak nagy szemeket meresztett felém. -Apum meg lovas tréner...Ő tanított meg így lovagolni. Ő a példaképen, ezért is megye... 

-Ezért is mész a világ egyik leghíresebb lovasegyetemére, itt Londonban. - fejezte be helyettem a mondatot, mire nekem kellett eltátanom a számat. 

-Ezt honnan tudod?

-Szép és hasznos dolog az internet... - válaszolt és a távolba meredt, ami egész filmbelire sikerült.

-Te kutakodtál utánam?!

-Hát ha már semmit nem voltál hajlandó elárulni magadról... - közölte tárgyilagosan aztán ismét elgondolkodott. - Mi volt amikor 14 lettél?

-Akkor a szüleim közölték egy nap, vissza költözünk Párizsba. Mindketten ott kaptak jobb munkát, engem meg beírattak valami elit lovassuliba. Gondolhatod hogy kiakadtam! De nem tehettem semmit, elmentem. Nehezen... Otthagytam mindenemet, csak a lovaglás maradt meg nekem. Soha nem gondoltam volna hogy lesznek még más barátaim. Így már magamban tervezgettem is a végrendeletemet, miszerint, mindenemet a huszonnyolc macskámra hagyom, vénlányként megöregedve... - na itt elnevette, magát de Ő is tudta, ez akkor nem volt vicces. -Aztán ott megismerkedtem Daniellel és Kyllal. Ők ketten testvérek, Dan az osztálytársam volt, öccse pedig két évvel fiatalabb nálunk. Ezekben az időkben nyertem meg a legtöbb versenyemet, és az első országosomat is. A mai napig a legjobb barátok vagyunk, de én nem bírtam tovább Franciaországba és ezt mindketten tudták. 17 lettem, amikor fogtam magam és egyedül vissza költöztem Angliába. A szüleim a mai napig ott élnek, én meg sok pénzel a bankkártyámon, természetesen az engedélyükkel indultam az ismert, mégis ismeretlenbe.

Kiderült a srácok is éppen készültek egybeköltözni, és én is velük költöztem. Ők mér mind nagykorúak voltak szóval, minden tökéletes volt. Szereztem 2 barátot, több verseny tapasztalatot, és még a legjobb barátaimat is visszakaptam. Idén érettségiztem le, és most mind ideköltöztünk, hogy én egyetemre járjak, ők meg megvalósítsák az álmaikat. Is most itt vagyok. - tártam szét a karom, mondandóm befejeztével. -Te jössz!

-Hmm...mozgalmas életed volt...

-Az biztos, de a tiéd bizonyára sokkal érdekesebb! Halljuk! - nógattam.

-Hát jó...1994. február elsején születtem, Cardiffban. Holmes Chapelben éltem a szüleimmel és a nővéremmel, Gemmával. Egészen öt éves koromig, amikor elváltak. Apa elköltözött, és hó-naponta csak egyszer láttuk. Anyával és Gemmel éltünk teljesen boldogan. De ez is csak egy kis ideig tartott. 12 lehettem amikor anya bemutatott nekünk egy férfit, Georgeot. Szimpatikus is volt, addig amíg rá nem jöttem ő az új apa jelölt. Próbáltam mindenki előtt játszani a kemény, érzelem mentes, mindent félvállról vevő nagyfiút, és csak egyedül a nővérem tudta mennyire összetörtem valójában. Kezdtem beletörődni hogy a férfi már mindennapos vendég nálunk, ám ekkor bejelentették összeházasodnak. Nem sok minden változott volna, de mégis. Elegem lett hogy én csak egy senki vagyok, akinek a véleménye semmit sem számít, így hónapokig nem beszéltem velük. Közre játszott az is hogy apa, is feleségül vett valami ausztrál nőt, aki mellesleg minimum 10 évvel fiatalabb volt nála, és Ausztráliába költöztek. Istenem, hiszen csak 13 voltam! Ráadásul, ebben a dologban Gemma sem állt a pártomra, ő már 18 volt és nem igazán érdekelte kivel házasodik anya össze. Nem tágítottam az én igazam mellöl és most már rájöttem mennyi gondot okoztam. Az sem segített sokat, hogy az új "apa", túl kedves volt. Eltolták az esküvő dátumát, mondván időre van szükségem a megemésztéséhez. Nem értettem miért ilyen rendes velem. Aztán rájöttem. A nyári szünet elején, George fia, Luke elütötte egy autó. Annyi idős volt mint én, és a helyzete is hasonló. Könnyen tudtunk beszélgetni az érzéseinkről, mert átéreztük egymásét.  Az egész nyári szünetet vele töltöttem a kóházban, és ki merem jelenteni a legjobb barátom lett. Mesélt az apukájáról, hogy milyen dolgokat szoktak együtt csinálni, én meg egyre jobban mertem Geo felé nyitódni. Miután felépült Luke, mindent együtt csináltunk, hárman. Kikészítettük anyát és Gemmát is. Rájöttem valójában tényleg kedves, és nem akar apa helyére lépni, tehát én is elálltam a boldogságuk útjából. Ekkor nem csak egy legjobb barátot, új apukát, de újra egy családot nyertem. Volt egy titkos helyünk, egy kis ház, amit még apa csak nekem és Gemmának épített. Azt mondta, bármi történjék ez a ház itt van nektek, és ti is itt vagytok egymásnak. Igen...amikor jelentkeztem az X-factorba, és csapatban jutottam tovább, erre a helyre jöttünk el a srácokkal megismerni egymást. Ez a mi bungalónk... Minden tinédzser álma szerintem, hogy egy nap világ hírű sztár legyen. Ez nekem sem volt másképp. A többit szerintem tudod, csak bandában juthattunk tová...

-Igen-igen. Ezt a részét ismerem. Hiszen a csapból is ez folyik. De én nem a felszínes tényekre vagyok kíváncsi... - mondtam, ezzel is utalva arra hogy nem ez érdekel.

-Tudod...te más vagy mint a többi lány...és jó értelemben... - mosolygott rám.

-Ezt bóknak vettem.

-Annak is szántam. Szóval, mélyebb gondolatok érdekelnek. Oké. Bevallom nem örültem. Már mint annak igen hogy tovább jutottam, de mindig szóló énekes akartam lenni. Attól tartottam az a 4 srác elbaltáz valamit, esetleg elveszik a dicsőséget...De amikor rendesen megismertem őket, tudtam Ők fontos személyek lesznek az életemben. Louval már a leges legelején megtaláltuk a közös hangot, mindketten imádunk hülyéskedni és ugyanolyan idióták vagyunk. Zayn volt a legzárkózottabb, titokzatosabb, de amikor jobban megismertük, megnyílt és egy iszonyat vicces, jó fej srácot láttunk meg. Liam az elején komoly volt és ez is csak azért volt 2 évvel ezelőtt is itt esett ki, de hamar felengedett. Niall, hát ő egy külön kategória. ír humorral, akcentussal és feneketlen gyomorral rendelkező bolond. - mondta és maga is elmosolyodott a vissza emlékezésen. -Azóta mind változtunk külsőre is és belsőre is de a barátságunk szétszakíthatatlan. Csalódottak voltunka mikor harmadikként kiestünk, de tudtuk a mi történetünk, még csak most kezdődik...

Teljes gőzzel neki álltunk az albumunkon. Azok a számok...ezt még soha senkinek nem mondtam el, de számunkra csak olyanok voltak mint a házi feladat. Kényszer. Szerettünk énekelni, de a dalok csak olyan szinten tartoztak hozzánk, hogy ezeknek hála lettünk híresek... Az embereknek és elvárásainak próbáltunk megfelelni, nem magunknak. Már tudjuk, ez nem éri meg. A második albumunk, olyan lesz ami tükrözi az érzelmeinket. Tanultunk a hibáinkból. Eközben a rajongókban kialakult rólunk egy kép. Számukra olyan az életünk mint egy tündérmese, ahol minden jól végződik, egy-egy szívszorító pillanattal, mint a "Tell me a lie - ban". De néha egy-egy gödörből nehezebb kimászni, mint egy dalban. 

És nem vagyunk mások mint poszterek a falon vagy hercegek az álmaikban.... - mondta és elfordult. Vagy öt percig csendben voltunk, én a hallottakon gondolkodtam, Ő meg azon amit igazából is mondott álcázott monológja alatt. "Egy-egy gödörből, kimászni" Valószínűleg pontosan azt sosem fogom megtudni, amit Ő értett ezalatt, csak azt próbálom elmagyarázni, amit én is tapasztalok a srácaimon...

-Tudod... - kezdtem halkan, mire Ő rám emelte azt a zöld tengert, és akkor úgy éreztem szüksége van egy barátra, aki bár ha pontosan nem is érti meg a helyzetét, mellette áll. Volt már olyan veletek, hogy azt sem tudod mit, miért teszel? Hogy egyszerűen hatalmas késztetést érzel a gyomrodban, a szívedben, hogy ha csak egy kicsit is, de szebbé tudd tenni mások életét? Hogy egy percre mosolyt csalj egy szomorú arcra? Na én most pont ezt éreztem.

A belsőm vezérelt, miközben az agyam kikapcsolt. Kezeim magától mozdultak, és óvatosan megérintettem Harry könyökét és magammal húztam, le a fűbe. Lime boldogan szökdécselt a réten, mi pedig felhúzott, átkarolt lábakkal bámultunk ki a fejünkből. 
-Tudod... amikor kicsi voltam, mindig is láthatatlanok közé tartoztam, pedig mindig is arra vágytam "menő" legyek. Azt akartam, hogy szünetekben az én padomnál gyülekezzen mindenki, hogy olyan játékot akarjanak mint nekem van, hogy ismerjenek, illetve ELismerjenek... A mozikban, az utcán csak azért bámultak meg mit keres egy ilyen, senki ezzel az öt helyes, menő sráccal. Be vallom én sem értettem. Kérdésemre, nem választ kaptam, hanem még egy kérdést... Ez az amit sohasem felejtek el! - mondtam és vigyorogva visszagondoltam , amikor Nathan a zongoránál, a többiek meg körülötte, cask nekem éneklik a világ legszebb sorait. -Azóta nem kételkedek magamban.
-És? Hogy hangzott ez a kérdés? - kérdezte még mindig halkan, mire én megköszörültem a torkomat és csendesen dúdolni kezdtem.
-Who says? Who says you're not perfect? Who says you're not worth it? Who says you're the only one that's hurting? Trust me! That's the price of beauty! Who says you're not pretty? Who says you're not beautiful? Who says? - énekeltem és miután továbbra sem szólalt meg, újra én törtem meg a csendet. -Tudod, a rajongóknak szükségük van a képzeletükre. Valószínűleg soha az életben nem láthatnak titeket közelről, nem beszélhetnek veletek, nem ismerhetnek meg benneteket. Az a szerencsésebbek közé tartozik akik elmehetnek egy koncertre, vagy kaphatnak aláírást.Nekik is kell valami kis remény, egy kapaszkodó, hogy úgy érezzék valódiak vagytok... Harry az összes rajongóddal nem tudsz ugyan úgy foglalkozni, valaki a szerencsések közé tartozik, de mindig van aki szomorú lesz...
-Lehet hogy nem is akarok. Nekik köszönhetem hogy itt vagyok, de a sok szenvedést, kínlódást és azt is hogy nem lehet normális életem! - válaszolt kissé ingerülten.
-Te is nagyon jól tudtad mire vállalkozol. Minden előnyét és hátrányát ismerted. És te mégis ezt az utat választottad. Őszintén válaszolj a kérdésemre! Meg bántad? Sajnálod, hogy lányok milliói vannak oda érted? Hogy az egész világ, nem csak ismer, de el is ismer? Hogy bármit megkaphatsz? Hogy a hobbidnak élhetsz? És legfőképpen meg bántad hogy megismerted ezt a négy srácot? Mert ha igen, nem tudok rá mit mondani... - fejeztem be monológomat és kíváncsian vártam a válaszát.
-Nem. Nem bántam meg semmit. Talán csak csalódtam. Másra számítottam. - mondta lehajtott fejjel, mire én az álla alá nyúltam és felelmeltem a fejét, hogy a szemébe nézhessek.
-A hírnévben, a barátaidban, a rajongókban, vagy magadban csalódtál? Lehet hogy néha ezt a kérdést fel kéne tenned magadban... - vezettem rá, és reméltem megérti mire célzok.
-Arra célzol, hogy... - itt egy picit abba hagyta és elgondolkodott. Aztán hirtelen fel állt. -Ne haragudj, most el kell mennem, rendbe hozni amit elcsesztem... - darálta kapkodva én meg elmosolyodtam. Fogalmam sincs, mire értette, de örültem, hogy segíthettem, ráébreszteni valami fontosra. Elkezdett rohanni, de pár méter után vissza fordult és elém állt. -Köszönöm. Mindent. - mondta és megölelt. Annyira meglepődtem gesztusán hogy levegőt is elfelejtettem venni. 
-Nincs mit. Én csak elmondtam a véleményemet. - mondtam szerényen.
-Na te lány akinek a híres Harry Styles felajánlotta a telefonszámát, elfogadod? - kérdezte bujkáló mosollyal. Mi re én meg ráztam a fejem.
-Nem. Én a teljesen átlagos Harold Edward Stylesnak szeretném a telefonszámát. - szívattam. Mind ketten mobilt cseréltünk és beütöttük a saját számunkat. Persze nem hagyhatta ki, hogy megjegyzést tegyen a telefonomra.
-Hello Kitty? Ez komoly?! - nevetett fel jóízűen. Mire én vállba csaptam.
-Leona Lewis? Ez komoyl?! - kérdeztem vissza, mert a telefonja háttérképe Ő volt.
-Szeretem Leonát, olyan dögös. - közölte egyszerűen, mire elröhögtem magam. Nem is Ő lett volna, ha ezt nem fűzi hozzá.
-Na gyere. El viszlek, Limemal. - mondtam, és füttyentettem egyet, mire lovacskám ideügetett. 10 perc alatt meg is érkeztünk a villájukhoz.
-Még egyszer köszönök, mindent! - nyomott egy puszit az arcomra, amitől elvörösödtem. -Majd hívlak! - kiáltott ki már a kertből, mire én beleegyezően bólintottam, és a mi "kastélyunk" felé vettem az irányt.



(Harry Styles szemszöge)


Elképesztő ez a lány! Valamiért olyan könnyen elárultam neki mindent, bele sem gondolva a következményekbe. Feltétlenül megbíztam benne, pedig még alig ismertem. Jó érzés volt valakinek elmondani az érzéseimet, és hogy akkor, pontosan mit éltem át. És milyen gyönyörű volt a hangja, és az a dal, amit a barátai írtak neki! Nagyon szerethetik egymást. Olyan dolgokra felnyitotta a szememet, amikre, magamtól, talán sosem jöttem volna rá. Eszembe jutott Louis, Zayn, Niall és Liam, akiknek én jelentem ezt amit ők egymásnak. Tudtam sok hibát követtem el, és mindig másokban kerestem a hibát, pedig valójában magamban csalódtam. Olyan ferde tükör elé álltam ami elvette a józan eszemet. De Ő segített ellépni ez elöl. Talán most már minden rendben lesz. Magamnak is nehezemre esett bevallani, milyen jól esett közelsége, az ölelése. Villámgyorsan rohantam be a házba, és reméltem mindenki itt hon lesz. Nem kellet csalódnom amikor beestem az ajtón, 5 érdeklődő tekintet szegeződött rám. A srácokkal ott volt még Eleonor. Cseppet sem lepődtem meg, hanem eléjük álltam és a közepébe vágtam.
-Srácok...  -kezdtem és mindannyian, minden figyelmüket nekem szentelték. -Sajnálom... - hajtottam le a fejem, mire mindenkinek fennakadt a lélegzete. Louis felállt, és a nyakamba ugrott.
-Hiányoztál! - szorított magához jó erősen. Nagyon régen nem voltam ilyen boldog. A többiek is mind oda jöttek, majd El következett.
-Hazz...mi ez a nagy változás? - méregetett gyanakodva, mire én elvigyorodtam. -Az amire gondolok? - tátotta el a száját, de láttam rajta, ennek a hírnek nagyon örülne. Sajnos el kellet szomorítanom.
-Csak egy barát...még... - motyogtam az orrom alatt és Őt is megöleltem. Végre talán minden rendeződik... 
I hope... 
E szó hallatán akaratlanul is szemem előtt lebegett, a vörös hajzuhataggal körülölelt, szeplős, porcelánbaba arc és azok a világító kék szemek...Hope...vajon mi lehet vele?

Lizbeth 'xx