Egyébként - nagy tapsot kérek! - MEGCSINÁLTAM a középfokú francia nyelvvizsgát! Ebben a részben, Hayle kételkedni kezd, Harry pedig átgondol mindent. Csak annyit mondok ONE WAY OR ANOTHER...
(Nathan Sykes szemszöge)
-Hát ez a film azért még mindig elég brutális. - mondta Jay, két ásítás között.
-Shhh! Hay és Nath elaludt. - suttogta Max.
-Csak ők képesek egy horror film alatt elaludni! - kuncogott Tom.
-Egy család, olyanok mint két tojás! - adta a "logikus" választ Siva.
-Már régóta gondolkodom, hogy van egyáltalán valami normális ebben a családban? - firtatta tovább Tom.
-Ez mind szép és jó, de mit csináljunk? - kérdezte James.
Ezek a roppant idegesítő hangok zavarták meg álmomat.
-Elsőként, mondjuk fogjátok be! - morogtam és a plédet a fejemre húztam.
-Hé, haver! Éjfél van, és a filmnek is vége. - rángatta meg óvatosan a vállam, Siva.
-Hagyjatok békén!
-De itt akartok aludni? Hayle el fogja feküdni a nyakát! - zsarolt Max. Tudja, ha belevonja Lizzt - minimum unokahúgom érdekében - nem ellenkezek. Ő nekem a mindenem. Kicsi korunk óta kötelességemnek érzem, hogy mindentől megóvjam. Amikor elment - Párizsba -, anélkül, hogy szólt volna, úgy éreztem cserben hagytam. Nem bízhatott meg bennem annyira, hogy beavathasson tervébe. Ezen sokat gondolkozok a mai napig, de sosem mertem megkérdezni. Túlságosan is féltem a választól. Megadóan felsóhajtottam és óvatosan megmozdítottam elgémberedett végtagjaimat.
-Megyek, előkészítem az ágyát. - mondta Siva, Tom követte az emeletre. Pár percig még csukva tartottam a szemem, hogy erőt gyűjtsek, majd unokahúgom hóna és térde alá nyúltam és a szobája felé szlalomoztam. Nem volt nehéz, de azért könnyű sem. Egy hatalmasat ásított, s kezeit nyakam köré fonta. A lépcsőn még összefutottam, barátaimmal:
-Jó éjszakát!
-Neked is! - intettek vissza kimerülten és biztos voltam benne hamarosan ők is az álom világába menekülnek. Lizzbethet az ágyára fektettem, a pizsamája hátsó zsebéből kivettem a telefonját és az éjjeliszekrényére raktam. Fölé hajoltam, hogy adhassak neki egy puszit, de erre elkapta a vállamat és lerántott maga mellé. Halkan felnevettem, majd átfordítottam a másik oldalára és nesztelenül felálltam.
-Hova mész? - kérdezte és álmos szemekkel meredt rám.
-A szobámba, aludni. - válaszoltam egyszerűen, mire hirtelen felült.
-Ugye nem gondolod komolyan, hogy egyedül fogok aludni a "KÖR" után?! - a hangja oktávokkal feljebb volt az eredetinél és egy pillanatig el is hittem, hogy fél.
-Jaj, Lizzbeth! Úgy csinálsz, mintha nem láttad volna vagy százszor! - méltatlankodtam, mire ő bociszemekkel nézett rám. - Na jó! - adtam meg magam és bedőltem mellé az ágyba. Mosolyogva feküdt ő is vissza. Hasra fordultam, a párnába temette az arcom és már aludtam is. Az utolsó emlékem, hogy Lizz közelebb mászik hozzám, aminek következtében hajának epres illata az orromba kúszott.
(Hayle Sparks szemszöge)
-Becsaptál minket! - ordította Tom.
-Szemrebbenés nélkül a szemünkbe hazudtál! - folytatta Jamie.
-Hadd magyarázzam meg! Kérlek! - könyörögtem.
-Mi már nem tartozunk egymásnak magyarázattal! - közölte Max.
-Én...én...szeretlek titeket!
-Mi is szerettünk! S mit csináltál a bizalmunkkal? Eljátszottad! A One dierction az ellenségünk! Hogy tehetted ezt? - nézett rám keservesen Jamie.
-Sajnálom, de ezt nem tudjuk megbocsátani. - fordult el Siva.
-Kérlek! Nem is beszéltem rólatok! Csak Harryvel voltam jóban! - esedeztem. - Nathan! Szólalj meg! Könyörgöm! Mondd, hogy hiszel nekem! - zokogtam. Szemében nem volt a többiek dühe, inkább csak ürességet és csalódottságot láttam.
-Lizzbeth... - kezdte, de elhallgatott.
-Nathan, én nem...
-Kérlek, mondd hogy ez nem igaz! - szinte könyörgött.
-Én...én ezt nem mondhatom, de...
-Ne magyarázkodj! Ne nehezítsd meg! Kérlek! - angyal arcát két tenyerébe temette. - Én hittem neked! Bíztam benned! A mindenem voltál! Az unokahúgom, az ÉN Lizzim!
Lélegzet visszafojtva hallgattam.
-Számomra már Hayle Elizabeth Sparks...halott vagy! - suttogta, majd sarkon fordult és elment a többiekkel. Halott vagyok számára. Ilyen belső ürességet, még soha sem éreztem. Mintha egy kést szúrtak volna a szívembe és még meg is forgatták. A sós könnyek marták a szemem, a lábaim remegtek súlyom alatt és térdre rogytam.
-Neeeeeeeeeee! - ordítottam.
Ziháltan, ültem fel fekvésben, aminek következtében valakit lefejeltem.
-Áúúú! - nyögte áldozatom.
-Nathan? - suttogtam, és próbáltam kitapogatni a mellettem ülő fiú alakját.
-Lizabeth, ki más volna? - kérdezte és felkapcsolta az éjjeliszekrényemen álló olvasó lámpát. Könnyen észrevettem csupasz mellkasát és izmos kezét ami még indig az általam okozott fájós pontot dörzsölgeti.
-Opps! Bocsánat! Jól vagy? - néztem rá aggódóan.
-Aha, persze. Tök jól, csak épp most fejeltél le... á, mindegy! - legyintett. - De veled minden okás? - vonta fel a szemöldökeit. Ekkor beugrott az elmémbe az álom. Ami szerencsére csak álom volt. Lassan, bizonytalanul bólintottam. Nem tudtam elképzelni ezt a csodálatos, mindenkor szeretetet árasztó arcot összehasonlítani az képzeletbeli unokatestvéremével. Nyugtalanul fészkelődni kezdtem ültemben Ez egy jel? Hogy adjam föl még mielőtt belekezdek? Hogy ez az ember tönkre tudja tenni az életemet? Amit eddig felépítettem? Ez lennék én? Aki ilyen könnyen feladja? NEM! De...mi lesz ha beteljesedik a rémálmom? Nathan és a többiek nélkül egy senki vagyok. Megráztam a fejemet, remélve, hogy ezzel kiűzöm belőle a gondolatokat. Nathan is észrevette, gyors hangulat változásomat, ezért újra megszólalt:
-Biztos, hogy minden rendben?
-Igen, csak...
-Na! Az unokabátyád vagyok! Nekem aztán elmondhatod! - nógatott kedvesen. Talán jobb lesz, ha...
-Nathan...e-előfordulhat, hogy a j-jövőben soha többet nem fogsz h-hozzám szólni?
-Elizabeth! Hogy juthatott ilyen az eszedbe? Én mindig melletted leszek! - mosolyodott el és megszorította a kezemet.
-De...mi van, ha valami olyat teszek, amit nem szabadna? - tudom, ez most úgy hangzott, mintha egy kisgyerek kérdezte volna.
-Bármikor, bármiért összeveszhetünk, de olyan, hogy soha többé nem beszélünk...az lehetetlen!
Hatalmasat sóhajtottam. A megkönnyebbülés szétáradt a testemben. Most éreztem meg, milyen fáradt is vagyok igazából.
-Kivéve persze, ha hazudsz, valami nagy dologban. Meg persze ha One directionnal jóban leszel. - tette hozzá nevetve, mire az ütő is megállt bennem. Arcomat látva még jobban nevetett. - Ami persze lehetetlen. Hiszen tudod, hogy utáljuk őket!
-Persze-persze! Micsoda hülyeség! Én meg egy One directionos, például az a Styles gyerek! Chh..! Lehetetlen! - nevettem kényszeredetten. -Jobb lenne, ha aludnánk! - ajánlottam fel. Beleegyezését az éjjeli lámpám lekapcsolásával jelezte. Próbáltam kiüríteni a fejemet, sikertelenül. Többet kéne ez oklumenciával(szek.megj.:HarryPotterxdd) foglalkoznom. OKÉ! Akkor most próbálj meg aludni! - parancsoltam magamnak.
(Harry Styles szemszöge)
Jól éreztem magamat újra a srácok körében. Lehetséges, hogy egy ember nézete kevesebb mint egy nap alatt megváltozik? Nos...egyértelműen igen! A film alatt végig azon gondolkoztam hol rontottam el. Nem sokra jutottam, de több ember is az utamba került. Mármint a gondolatmenetem útjába. Vegyük elsőként Anyát! Több mint két hónapja nem beszéltem vele személyesen, telefonon is akárhányszor hívott gyorsan leráztam. A bűntudat, lelkiismeret furdalás, a szégyen és a saját magam iránt érzett szánalom vegyes érzése kavargott bennem. Hogy tehettem ezt vele? Amikor Ő volt az aki mindenben mellettem állt.
Aki ott volt ha tévedtem, ha rossz jegyet kaptam, ha csúfoltak, ha a szárnyaim próbálgatása közben elestem...ott volt az X-Factor válogatásán és a műsor végzetéig támogatott. Erre mit adok én neki? Egy hálátlan kisfiú szerepébe bújt, 18 éves beképzelt popsztárt...
Aztán ott van Gemma. A nővérem. Vele -ha egyáltalán lehetséges - még kevesebbet kommunikáltam. Azt gondoltam Ő nem értheti a helyzetem. Nem, azt most is tudom, hogy nem értheti, de amikor próbálta megkönnyíteni kérte, hogy magyarázzam el, csak felkaptam a vizet, ordítoztam pár sort és ott hagytam London utcáin egyedül. Hiányzik, elviselhetetlenül hiányzik a kisugárzása, a csipkelődő beszólásai, az hogy ha ránézek mintha csak anyukám és a saját tükörképem vegyített változatát látnám...a sötét barna göndör fürtök, a rikító zöld szem, a fülig érő mosoly... Bárcsak vissza kaphatnám!
George, aki mindenből viccet csinált, aki segített elsuvasztani apró ballépéseimet, aki apám helyett apám volt, aki velem ellentétben nem hagyta cserben a családomat.
Luke, a legjobb barátom. Aki nem haragudott, amiért elhanyagoltam, új barátokat szereztem, lecseréltem, elfelejtettem mennyit is segített...
Aki talán még említésre méltó az Ed. Igen, Ed Sheeran. Ő volt az én hősöm, a szememben egy élő legenda, egy példakép. Nem sok ember mondhatja el magáról, hogy találkozott a példaképével, főleg, ha ez egy világsztár...nos nekem az egyik legjobb barátom lett. Sosem dugta az orrom elé, hogy ő már mennyi mindent elért, hogy a hangja mennyivel jobb, hogy több lány van oda érte, hogy neki sikerült, ami nekem nem...szólóban híressé válni. Nem, ő egyenrangú énekesként tekintett rám, így lett egy elérhetetlennek tűnő álomból, a megfogható valóság, barátság. Szörnyen szégyenlem magam, mert Ed bármikor, akár koncert közben, bármikor a segítségemre volt, én meg mostanában feléje sem dugom az orrom.
Aztán a srácok. A bandáról beszélek, akik a legjobb barátaim, családom, hobbim, munkám egy személyben. Bele se merek gondolni, mennyi kínlódást okoztam nekik az elmúlt időszakban. Minden téren megnehezítettem a dolgukat, a besavanyodott képemet kellett nézniük nap, mint nap, de ők még mindig itt vannak velem. Őket nem volt olyan egyszerű elűzni magamtól. Ezt nem úgy értem, hogy Anya és Gemma hamar feladták, csak nekik Holmes Chapelből nehezebb a nyakamon lógni és próbálni a helyes útra irányítani.
Bárcsak vissza mehetnék az időben! Bárcsak minden megváltoztathatnék! Bárcsak...bárcsak előbb tétem volna észhez! Ha most Hopeot láthatnám! Ha látná, mi lett Belőlem! Szégyellné magát, hogy egy ilyen embert szeretett.
 |
Amíg a film a végéhez ezek a gondolatok szaladgáltak össze-vissza a fejemben. Loui és Ele már jóval korábban leléptek, gondolom a szobájukba. Niall elaludt a pattogatott kukoricás tálja felett, Zayn és Liam csendben nézték a filmbeli fejleményeket. Hirtelen ötlettől vezérelve a farzsebembe gyúltam és előhalásztam a telefonomat. Hayle alakja ugrott a szemem elé. Ő más mint a többi lány. Ő - ha szabad ezt kijelentenem alig egy nap ismertség után - olyan mint Eleanor. Vicces, szép, lehet még egy normális lány legjobb barátom. Emlékszem mindkét beszélgetésünk, minden szavára. Amikor arról beszéltünk milyen lány lesz Ő. Reméltem Ő is emlékszik ezekre a pillanatokra, írtam neki gyors egy üzenetet. Meglepett, hamar vissza írt, és a válaszából pontosan kiderült, emlékszik. Megbeszéltük, hogy másnap reggel fél hatkor találkozunk az erdő azon a részén, ahol elesett. Végre egy másik ember aki már reggel ötkor ébren van! Olyan 11 körül lett vége a filmnek. Mindenki hatalmasat nyújtózkodott és próbálta mozgásra bírni elgémberedett tagjait. Liam kikapcsolta a TV-t, Zayn próbált valamicske rendet csinálni, én meg Niallt ébresztgettem.
-Menjetek csak aludni, én megvárom míg felkel. - mondtam két bandatársamnak.
-Á! Mi is meg várjuk! - jelentette ki egy legyintés mellett Zayn.
-Nem-nem! Tényleg menjetek! Jó éjt! - noszogattam őket.
-Biztos? - Liam.
-Liam, 18 éves vagyok! Csak feltudok ébreszteni egy szint úgy 18 éves embert!
-Oké, Hazz! - intett Zayn.
-Jó éjszakát! - búcsúzott Liam is, én meg közben lehajoltam ír származású barátomhoz.
-Nialler! - suttogtam. - Niall! - folytattam kicsit hangosabban. - Horan! Ébresztő! - rázogattam a vállát, mire nagy nehezen pislogni kezdett. Pár perc múlva már hozzászokott a fényhez, és világoskék szeme nézett rám.
-Szia, Harry! Mizu?
-Niall, éjfél lesz. Vége a filmnek, nem itt kéne aludnod.
-Hol va-vannak a többiek? - kérdezte nyújtózkodás közben.
-Már felmentek aludni, és nekünk is követnünk kéne őket! - tájékoztattam, miközben már én is laposakat pislogtam.
-Ja! Ja! Persze, menjünk csak! - pattant fel, de elvesztette egyensúlyát és majdnem hanyatt esett. Gyorsan utána kaptam, de túl nagy volt a lendület, így mindketten a szőnyegen végeztük.
Negyed óra múlva, miután felcaplattunk az emeletre mindketten(gondolom) mély álomba zuhantunk.
(Hayle Sparks szemszöge)
Álmosan néztem körül, miközben nesztelenül felültem. Az ágy
másik végében Nathan, szunyókált összekuporodva. Mezítláb lopakodtam el a
gardróbomig. Azon gondolkoztam vajon mennyire hallatszik a szobámban, ha
letusolok, de amellett döntöttem, későbbre halasztom. Mindenkinek sokkal
könnyebb, ha unokatesóm nincs ébren, és nem akar velem jönni, miközben azzal az
emberrel leszek, akit a világon a legjobban utál. Gyorsan magamra kaptam egy laza outfittet a hajamat összefontam, és leosontam a konyhába. Gyorsan beraktam a pirítós sütőbe egy szelet kenyeret, majd a kakaómhoz láttam. Az óra még csak fél ötöt
mutatott, szóval időm volt még rengeteg. 10 perc múlva már az istállóban munkálkodtam. Elhatároztam magamban, hogy délután kisuvickolom a nyergeket. A legtöbb ló még aludt, kivéve persze Lime-ot, aki a kora keléshez van hozzászokva. Minden szokásos reggeli teendőt végre hajtottam(csutakolás, nyergelés, térdvédő, sisak) , természetesen aláfestőzenével. Az új Katy Perry album volt azt hiszem. Bel sem telt 10 perc, már az erdőben vágtáztunk Limemal. Hűvös volt a reggel, de az illatok mindent kárpótoltak. A tavasz illatai. Imádom ezt az évszakot, habár nem annyira mint az őszt. Ezekben a hónapokban lehet a legjobban lovagolni. A táj gyönyörködéséből, Artic Monkeys egyik száma zökkentett ki. Megálljt parancsoltam lovamnak, majd gyorsan kivettem a zsebemből a telefonom. Apa mindig azt mondja, ne vigyem magammal, mert a ló megijed tőle, ha megszólal, anya viszont pont az ellenkezőjét állítja. -És ha valami történik? Morgan! Hogy hív segítséget?!-Helló? - szóltam bele a készülékbe.
-Hey, Hayyyyyyyyyyy! - kiáltott egy vidám, ismerős hang.
-Logan? Te vagy az? - tátottam el a számat. Megint nem számoltak az időeltolódással!
-Babyyyyy! Mi is itt vagyunk ám!
-Hali, James! - nevettem el magam.
-Vaúúúú! - üdvözölt(?) Carlos.
-Jó, akkor most egy értelmes köszönés: Szia, Hayle! - azt hiszem kitaláltátok, hogy ez Kendal volt.
-Sziasztok. Mi újság? Minden rendben van AZZAL?
-Miről beszélsz?! - szólt bele a három értetlen.
-Igen, minden a legnagyobb rendben! Te csak ne aggódj! Felejthetetlen lesz! - Kendal.
-Abban biztos vagyok. Annyira gáz, hogy én nem mehetek... - sóhajtottam lemondóan. - De legalább ti ott lesztek!
-Jah! A buliról van szó? - kapcsolódott be Logan.
-Igen. De figyi, Hayle...mi mondtuk, hogy legyen ott Londonban....
-Tudom, Kend! De így lesz az igazi. Londonban nem lenne kikapcsolódás! - mosolyodtam el, amit persze ők nem láthattak. Egy kis szünetet hagytam. Elgondolkoztam valami fontoson.
-Itt vagy még? - szólt a telefonba James.
-Persze-persze! Srácok...figyu...kérdezhetek valamit?
-Nyomjad kiscsaj! - nógatott Carlos.
-Ti jóban vagytok a One directionnal és a srácokkal is. Hogy lehetséges ez?
-Ez egy nagyon egyszerű dolog. Kimaradunk belőle. Nem fogjuk senki, pártját, mert nekünk mind a két banda a barátunk.
-Ez ennyire egyszerű? - tettem fel a költői kérdést.
-Valójában nem. De mind a két fél elfogadta, hogy mi így érzünk és attól még mert nekik problémájuk van egymással, nekünk nincs. De ez téged miért érdekel?
-Csak kíváncsi voltam. Most, hogy Londonba költöztünk, az ellentétek még jobban kiéleződtek és én ezt nem tudom kezelni.
-Nem lehet egyszerű...
-Igen, és nem akarok bandaháborút. Csak attól tartok ez előbb utóbb elkerülhetetlen.
-Tarts ki! Majd itt, New Yorkban kiszellőztetik a fejüket.
-Remélem is! Na de nekem mennem kell, épp lovagolok.
-Jó lovaglást! Később beszélünk!
-Sziasztok!
-Csáó! - James.
-Szia! - Kendal.
-Nyauuu! - Carlos.
-További kellemes napot! - Logan.
Nevetve nyomtam ki a telefont. Ha valaki nem tudná ők voltak a Big Time Rush. Ennyi bohócot egy rakáson! Tovább ügettem, és még vagy negyed órát köröztem. Reménykedtem benne, hogy Lime kifárad. Pontban fél hatkor értem a villa elé. Éppen ekkor nyílt a bejárati ajtó és egy egészen más srác fogadott mint tegnap.
(Harry Styles szemszöge)
A mai reggelem más volt, mint az elmúlt hónapokban. Mosolyogva ébredtem, és boldogan konstatáltam, fél 5 van. Ezek szerint a korai kelés nem a depressziós állapotomból fakadt. Hirtelen ültem fel az ágyamban, ami miatt egy kissé meg is szédültem, de könnyedén sétáltam a szekrényemhez. Egyszerű ruhákat vettem ki belőle, majd gyorsan magamra kaptam őket. A reggeli harmat miatt, a kedvenc, itthoni, narancssárgás-barna bakancsomat vettem fel. Imádtam ezt a lábbelit, kényelmes, meleg, laza és szerintem menő is. Habár Lou(a stylist) nem így vélekedik róla. Szerintem neki nincs ízlése! Na jó ezt visszavonom, mert nem hagyja, hogy egy szál alsónadrágban lépjünk színpadra. Reggelinek csak egy kakaós csigát ettem, teával. Ne nézzetek így rám! Angol vagyok! A hajamat elintéztem egy beletúrással, a BlackBerry-met zsebre vágtam, és vidáman léptem ki a tavaszba. Pont ekkor fékezett le a ház előtt egy éj-fekete hajú lány lóháton.
(Hayle Sparks szemszöge)
Velem szemben egy életvidám, mosolygós, kiegyensúlyozott alak állt. Össze sem hasonlítható, a tegnapi romhalmazzal.
-Jó reggel! - köszönt vidáman.
-Inkább hajnalt! - viszonoztam kedvességét. Könnyedén kiugrottam a nyeregből, de a kantárt nem engedtem el. A sisakom lecsatoltam és én készen is álltam az indulásra.
-Hova megyünk? - érdeklődtem.
-Gondoltam megmutatom milyen az igazi Harry Styles! Na meg ha érdekel esetleg a környék. - tette hozzá mellékesen. Természetes viccből.
-Miért, ki volt az akit tegnap ismertem meg? - kérdeztem cukkolva, de ő csak hallgatott majd sóhajtva elkezdte.
-Azt én sem tudom... - suttogta, én meg aknás területet észlelve, inkább témát váltottam.
A tegnapi réttel, pont ellenkező irányba gyaogoltunk. Témáról témára vándoroltunk. Semmiről sem beszéltünk, mégis mindenről.
-Szóval milyen zenét hallgatsz? - kérdezett rá éppen.
-Hmm...változó. Asszem én vagyok a világ legnagyobb Green day és Fall Out Boy rajongója. Ezenkívül imádom Sum41-t, TheKillers-t, Malloryknox-ot, Artic Monkeys-t, Rasmus-t, AC/DC-t, MCR, Hearts-öt....Vegyesen mindent. De a francia számokkal is jó barátságban vagyok.
-Imádom Artic Monkeys-t, Linking Park-ot, Example-t, Queens of the Stone Age-et, Korn-t, Ramones-t, Billy Talent-et, Limp Bizgit-et, RATM-t, Faith No More-t, Disturbed-et, de azok közül is sokat amiket te felsroltál. Szóval a rockosabb számokat inkább.
-Filmek?
-Vígjátékok! - vágta rá gondolkodás nélkül. - Neked?
-Horror. Kizárólag. - mondtam teljesen az ellentétét.
-Nem is nézel mást? - vonta fel a szemöldökét.
-De. Néha sorozatokat. Abból majdnem bármi, de filmből....csak horror.
-Ez fura.
-Nem. Ez teljesen normális. Főleg, ha 5 fiúval laksz együtt. - néztem rá összeszűkült szemekkel. - Nem fikázzuk amit én szeretek!
-Értettem. De most akkor tényleg 5 sráccal laksz?
-Aha. Miért? - tártam szét a karom.
-És nem erőszakoltak még meg? - kérdezte tök komolyan.
-Nem! - ütöttem vállba. - Szerinted, akkor még velük laknék?
-A mai lányoknál semmit sem lehet tudni. Még élvezik is.
-Harry, ha élvezik...azt már nem megerőszakolásnak hívják!
-Szóval...akkor jársz valamelyikükkel?
-Hányszor mondjam, hogy az egyik az unokatestvérem, a többiek meg a legjobb barátaim?!
-Rendben, hiszek neked! - bólintott kimérten(viccből).
-Köszönöm a megtiszteltetést! - hajoltam meg. Az órámra pillantva láttam, hogy az idő elrepült. Már 7 óra volt. Sóhajtva torpantam meg. Ezt útitársam is észlelte és egyből megállt.
-Gondolom menned kell. - mondta szomorkásan. Én is ezt éreztem. Valamiért egyre csak von és vonz, hogy megismerjem a személyiségét, a lényét.
-Attól tartok. De figyi! - kezdetem vidámabban, mire ős is rám nézett. - Délután mindig edzek egy kicsit a pályán. Csatlakozhatnál. - ajánlottam fel, mire elvigyorodott.
-Ezt az ajánlatot nem utasíthatom vissza.
-De nehogy azt hidd, csak ott állsz majd és nézel. Mára terveztem a nyergek tisztítását is. - tettem hozzá kuncogva.
Nem tudtad, hogy a második nevem: Harry "nyeregtisztító" Edward Styles? - közöltre komoly hangon, de a szeme sarkában lévő nevető ráncokból, tudtam magában jól szórakozik. Ahogy én is.
-Most megnyugtattál. - tettem a vállára a kezem. Már vissza fele baktattunk, azonban egy helyen, ahol az út ketté vált Harry lelassított. Kérdőn néztem rá mire ő a másik irányba mutatott.
-Ha erre mész kétszer olyan gyorsan hazaérsz. - mondta kedvesen. KÉtkedve néztem rá, de ő csak bólintott. - Bízz bennem, ismerek itt minden ösvényt! - bátorított, én meg hittem neki. Olyan bizalmat éreztem vele szemben, amit még magam sem értettem. Integetve indultam el a mutatott ösvényen.
-Akkor 3 óra! - kötöttem az orrára. Segített felszállni Limera és lassú vágtában lovagoltam haza.
-Hozz gumi kesztyűt! - kiáltottam vissza, viccelve, de amikor hátra néztem a hüvelyk ujját felmutatva bólogatott. Hát elhitte. Mindegy. Ő Harry Styles! Mit vártok!?
xx' Lizzbeth
