6. fejezet

Hiya's, les gars! Itt is vagyok az új résszel! Köszönöm, a komikat, és a rendszeres olvasókat! Ezen kívül, jóval túl léptük az 1000 oldalmegjelenítést, amiért szintén nagyon hálás vagyok! 

Az előző részben nem tudtátok meg ki is az a Hope...és ezen most sem nagyon fogok változtatni, talán csak egy kicsit;) Már gőzerővel készülök a franciára! Que je suis bon, hein?

Profiter de la lecture, et l'apprentissage!

Láttátok HARRY ÚJ TETKÓJÁT?! (A blogomban nem lesz mindegyik rajta!)  ....new tattoo
blöö...

És a KISS YOU klippjét?  One direction - Kiss You Official Musik Video

Mit szóltatok HAYLORhoz?
szerintem aranyosak voltak...A bejelentés után kereken egy hétig bírták...Rekord...

(Harry Styles szemszöge)

2012. április 4. (szerk.megj.: MÉGSEM MÁJUS 12!!)

Gondolataimba merülve, próbáltam a 9 éves kislány képét, teljesen élesen látni, ami sajnos nem a legnagyobb sikerrel ment. Tökéletesen emlékszem minden szavára, mozdulatára és vonására, de két év hosszú idő, és én Őt bizony, két éve láttam először és utoljára is. Első pillanattól kezdve a szívembe lopta magát. Olyan jelenség volt, akit ha megpillantasz, nem tudsz elfelejteni. Képe homályosan lebegett előttem. Bár csak újra láthatnám Hope-ot. Ő miatta is lettem az, aki vagyok. Ha tudná, hogy mennyi mindent köszönhetek neki! Várjunk csak, nekem van valahol róla egy...

-Hazza! Itt vagy? - szakította félbe gondolatmenetemet, Niall.

-Persze!Persze! Csak elgondolkodtam... - mentegetőztem.

-Mit csinálunk? - kérdezte, Liam. 

-Nézzük meg a Walk to the Remember -t! - lelkendezett Zayn. Jó volt újra velük nevetni, élni. És ezt csak Haylenek köszönhetem.

-Neee! Az olyan...nyábid! - vágta rá gyorsan Niall, mire Liam is csak helyeslően bólogatott.

-Nem igaz, hogy ezt a filmet sohasem nézitek meg velem! - füstölgött magában Zayn.

-Nyábid?! - meresztettem rájuk nagy szemeket. Lemaradtam volna valamiről, vagy ez csak egy ír szó?

-Hazz, drágám régen néztél velünk filmet! - közölte Loui.

-A nyábid, a nyálas és a morbid keveréke....nyábid. - magyarázta Zayn. - Ami erre a filmre nem is igaz!

-Mit szóltok a Grumpy old Man -hez? - ajánlotta fel Liam, ügyet sem vetve Zayn morgolódására.

Nem szóltam egy szót sem csak, boldogan néztem végig rajtuk, a barátaimon. A szemem véletlenül is megakadt Louin és Elen, akik nagyon tartották a szemkontaktust. El bólintott, mire legjobb barátomnak fülig szaladt a szája és barátnőjét jó szorosan keblére vonta. Ők így is értették egymást. 

-Én a The Notebook-ot szeretném nézni. - tette fel El a kezét, mint az iskolában. Ezt 5:1 arányban, egyöntetűen leszavaztuk, szóval maradt LiYumm ötlete, A szomszéd nője mindig zöldebb című film. Zayn és El a konyhába mentek pattogatott kukoricáért, miközben gondolom jól meg beszélik, micsoda diszkrimináció, hogy nem az ő általuk ajánlott filmeket nézzük. Mi addig nagy pokrócokkal és a DVD-vel a filmszoba felé caplattunk. A nappaliban megfogtam még Zayn szemüvegét, hogy lássa is a filmet. Elképesztő, hogy csak azért nem veszi fel mert nem "menő"! Pedig szerintem pont hogy az.

(Louis Tomlinson szemszöge)

Nem hiszem el! Harry újra a régi! Az én legeslegjobb haverom megint nevet, viccelődik, él! A Grumpy old Man -t néztük és miközben Elt karoltam át jobb oldalról, a fülébe súgtam:

-Köszönöm, mégy egyszer! Ígérem bepótoljuk! - hálálkodtam, esküdöztem. A mai estén, szerelemmel vacsorázni akartunk menni, de ez a program, már akkor ugrani látszott, amikor Harry nem került elő. Sokszor szokott felszívódni, órákra, de most megijedtünk. Tülkön ülve vártuk, hátha megérkezik, és így is lett, de az idő alatt amíg távol volt, valami megváltozott. Újra életvidámnak láttuk és mindenki megkönnyebbült, amikor bocsánatot kért, eddigi viselkedései miatt. Nem haragudtunk Rá, sohasem tudnánk, hiszen olyan akár a kisöcsénk. Mi mind egy nagy család vagyunk! Félve néztem Eleanor felé, miközben fél füllel, a srácok az esti filmnézést tárgyalják. Barátnőm, vívódó arcomat látva, elnevette magát. Az Ő szemében is boldogságot láttam, mivel neki Harry, rajtam kívül a legfontosabb a bandából.

-Tudod, hogy nem baj! Imádok a srácokkal lenni, főleg így, hogy Harry újra az élők közé sorolható.- nyomott egy csókot a számra. -Habár, kárpótolnod kell...

-Hmm...mit szólnál ma éjszakához? - kérdeztem sejtelmesen, majd vad csókcsatákba kezdtünk. Ennyit a filmről. Á! Kit érdekel?!

A film már több mint két órája ment és olyan kilenc lehetett, de még a felénél sem tartott. Már nagyon kezdtem megunni, és körbe néztem. El a vállamon aludt, Niall hangosan csámcsogott a pattogatott kukoricával, amiből mellesleg már ez a negyedik "családi" adagja, Zayn és Liam halkan tárgyaltak és ahogy a szavaikból kivettem a film hangeffektjeit elemezték. Hát az Ő dolguk. Harry...Harry pedig olyat csinált amire az elmúlt 4 hónapban lehetetlen volt rávenni. A BlackBerry-jét nyomkodta, és szerintem Twitterezett. Nyomtam El fedetlen vállára egy puszit, mire mocorogni kezdett, majd kinyitotta a szemét, és elmosolyodott.

-Szerelmem, nem megyünk föl? - kérdeztem tőle halkan. Ő is körbe pillantott a szobán, majd bólintott. Nesztelenül próbáltunk, ki menni a szobából. Mondom, próbáltunk... Végül is ha a srácok halláskárosultak lennének, talán sikerült is volna. Eleanor lába beleakadt a takaróba és akkorát zakózott, hogy alig tudtam elkapni. Erre még csak Liam és Zayn figyeltek fel, én meg hátraintettem nekik, ami miatt nem vettem észre hogy már az ajtónál vagyunk és belerúgtam a keretbe. Miközben fájdalmasan felnyögtem, El próbált felhúzni a földről, a két jómadár fejüket fogták, hogy hogy lehetek ekkora szerencsétlen, Niall ijedtében eldobta a pattogatott kukoricás tálat, és egy szépet káromkodott, Harry vigyorogva figyelt minket, pont mint régen. A "kis" incidens után Eleanorral kézen fogva sétáltunk fel a szobámba. Az ajtó be sem csukódott, már tapadtam is barátnőm szájára. El elképesztően csodás teremtés. Nem elég, hogy gyönyörű, okos, de még vicces is, pont mint én csak lányban. Barátnőm ugyanolyan hevesen viszonozta csókjaimat, miközben én a zárral babráltam. Már az ágy felé hátráltunk, a sok gombbal szórakozva. Hmm...szép estének nézünk elébe.

(Hayle Sparks szemszöge)

Miután Harryt leraktam a villájuknál, hazafelé vettem az irányt. Egész úton az elmúlt 2 óra eseményein töprengtem. Először is - ami a legfontosabb - magamnak kellet beismernem, hogy félreítéltem fürtöskét. Rájöttem, Ő nem egy beképzelt popsztár, csak szeretné ha az emberek azt hinnék róla, mert az "menő". Enyhe kisebbségi komplexusokkal és kevés magabiztossággal, erős önértékelési zavarokkal rendelkező, mindenkinek megfelelni próbáló, éppen érésben lévő, hormonokkal teli(perverz), csodálatos hanggal megáldott 18 éves fiú.Ilyen gondolatokkal a fejemben vágtattam tovább. Kiérve az erdőből, a karámoknál leugrottam Limeról, és mivel a többi ló nem volt kint, őt is bevezettem az istállóba. 10 perc alatt elrendeztem mindent a lovam, és a nyerges körül és fél nyolc révén, épp az idejét láttam megetetni az 5 éhenkórászt. Az udvaron átvágva, a teraszon lerúgtam magamról a cipőmet és a nappaliba vettem az irányt. Ahogy közeledtem az említett helység felé, egyre hangosodó, földöntúli hangokat hallottam.

-Neeem! Ez nem éér! Újra számolást követelek! - kiabálta unokatestvérem, a háttérben a többiek nevetését lehetett felfedezni.

-A-a! Te találtad ki a szabályokat, és ha most meg változtatod őket, magadat hazudtolod meg! - jelentette ki Tom határozottan. Vajon miről lehet szó, amin így vitatkoznak?

-Tom, haver, szerintem ezt még te sem érted! - röhögött Jamie.

-Lehet, hogy nem értette, de nem mondott hülyeséget... - gondolkodott el Milliam.

-Nathan, te vagy a legjobb haverom, de most a többieknek van igazuk! - közölte Siva diplomatikusan. Ezen el kellet, hogy mosolyodjak. Ír származású barátunk, szülei hivatása révén sosem engedi, hogy elfogult legyen.

-Miről van szó? - léptem be a szobába, kíváncsisággal a hangomban. Nathanből megkönnyebbült sóhaj szakadt ki, ahogyan a többiekből is.

-Imádlak Lizz! - öleltek át szorosan.

-Mi történt? - kérdeztem gyanakvóan.

-Csak az, hogy nem fogunk ételmérgezést kapni. - fordult Jamie, Nath felé, aki erre felhúzta az orrát. - Bocsi haver, de ez az igazság.

-Ti megszavaztátok, hogy ki főzze a vacsit? - kérdeztem elhűlve. -Hiszen mindig én csinálom!

-Ez igaz, de nem tudtuk hol vagy, és meddig maradsz... Mi még növésben lévő szervezetek vagyunk, kell a táplálék! - emelte fel védekezően a kezét Tom. -Egyébként is kő/papír/ollóztunk. Szerinted önszántunkból beengednénk az öcsédet a konyhába? Annyira nem vagyunk hülyék! - oltották tovább szegényt.

-Hagyjátok abba! - követelte a bántalmazott.

-Igen, Uraim! Ez csoportos, előre megfontolt személy elleni erőszak! Mr Sykest a jogai által a törvény védi! A cselekményüket, a bíróság akár egy év letöltendő fegyházbüntetésre is ítélhetik! Jogukban áll hallgatni. Ami itt elhangzik, minden, felhasználható Önök ellen! - nos, igen. Ilyen egy jogászcsemete, ha beleéli magát. A szobában egyszerre tört ki mindenkiből a röhögés.

-Oká, Guys! Gyorsan lefürdök és már csinálom is a vacsit! - szalutáltam, majd felrohantam az emeletre.Villám gyorsan dobáltam le magamról az izzadt göncöket, a hajamat gyorsan kontyba dobtam, közben véletlenül belenéztem a tükörbe. Egy csutakos, izzadt, 18 éves lány nézett vissza rám, aki majd' kicsattan a boldogságtól. Beszálltam a zuhany alá, hamar végeztem, és az órámra pillantva megállapítottam 8 óra. Ezért belebújtam a pizsimbe, ami nem más mint egy rövidnadrág és egy elnyúzott Green day-es póló. Mi mást vártok a világ legnagyobb fan-jától? Még egy tappancsos, vastag zoknit is a lábamra húztam, és lerobogtam a lépcsőn, ahol egyenesen Jamie nyakába estem. A könyökömnél fogva tartott meg, nehogy elessek. Beszívtam az illatát és elmosolyodtam. Szorosan megöleltem.

-Allure? - kérdeztem rá a márkára. Másfél éve is pont ez az illat csapott meg, azon az éjszakán. Ennyi idő elteltével már nem okoz gondot visszagondolnom. 

-Szokás kérdése... - mondta és tudom Ő is ugyanarra gondolt mint én. 

MÁSFÉL ÉVVEL EZELŐTT

"Ujjaimat tördelve ülök egy hatalmas repülőgép első osztályán. Kicsit sem lehetek idegesítő Jerome számára, akitől minden második percben megkérdezem mikor érünk már ODA. Igen, vége kimondhatom, hogy az igazi otthonomba, Manchesterbe.

Villánk gondnoka, aki jelen pillanatban, a "dada" szerepét tölti be nálam, minden alkalommal, mosolyogva válaszol. Hogy lehet valaki ILYENKOR nyugodt? Az oka számomra érthetetlen, pedig a válasz valójában egyszerű, mint az 1x1. Ő nem egy 17 éves lány, aki 3 év után most látja először, újra élőben legjobb barátait. 

-Kedves utasaink! Megkezdjük a leszállást kérem kapcsolják be öveiket  - szólít fel bennünket a hangszóróból egy monoton hang franciául. Meg sem várom, hogy angolul és sok más - számomra ismeretlen - nyelven megismételje, azonnal pakolászni kezdek. Persze csak miután teljesítettem kérését.

-Hayle, kedveském, kérlek nyugodj meg! Elmondom a felállást. 10 percen belül leszállunk a Mariott repülőtéren. Megkeressük a bőröndjeinket, majd a kocsiját. Ami elméletileg, a 3-as parkolóházban, a második emelet, B szektor, 218- as parkolójában fog állni, és 120-al tépünk a Baker Street 75. –höz. Megfelel? – kérdezi utazó társam, aki mindig is próbálta megtanulni az angol szlenget.

kérdezi utazótársam, aki, amióta az alkalmazottunk, próbálja megtanulni az angol szlenget. Legalábbis az enyémet, és egész jól megy neki.

Jer, hatvanas éveiben járó, ősz hajú, szürkés szemű, mindig mosolygós, francia férfit akkor ismertem meg, mikor Párizsba költöztünk. Feleségével, Justine-ével több mint 20 éve házasok, de gyermekük sajnos nem lehetett. A szüleim akkoriban rengeteget dolgozta, ami meg maradt kis idejük, nekem szentelték. Sosem haragudtam ezért rájuk, mert tudom ez nem kívánság műsor. A villánk, és hozzá tartozó telek, istálló fenntartása kemény munka, ezért is kellett a mára, már családtaggá váló házaspár segítsége. Együtt vezették a háztartást és minden egyebet amikor nem értünk rá. Külön szobájuk, nappalijuk, fürdőjük, van és a konyhát együtt használjuk. Sosem úgy tekintettem, rájuk mint személyzetre, aki kiszolgál, hanem mint a nagyszüleimre, akik segítenek a szüleimnek és nekem. Most, hogy elköltözök, ugyan úgy maradnak "otthon". Amennyiszer csak bírok hazalátogatok, nem csak hozzájuk és a szüleimhez, hanem a legeslegeslegjobb, francia barátomhoz, Danielhez, és öccséhez Kylhoz.

Ők okoztak egyedül fejtörést, ami miatt elgondolkoztam, talán maradnom kéne. Daniel Brooks, 17 éves, magas, helyes, fekete hajjal, zöldes szemmel rendelkező, én első nagy szerelmem. Igen. Amikor Franciaországba költöztünk, nagyon magam alatt voltam, úgy éreztem mindenki ellenem esküdt. Hónapokig nem szóltam a szüleimhez, csak a lovaglásba és a tanulásba temetkeztem. Ám, megismertem Dant, akivel a legjobb barátok lettünk, sok dologban hasonlított a véleményünk, ízlésünk. Említettem már, hogy egy szuper elit magán lovasiskolába jártam? Na ott találkoztunk először. Ebben az országomban kapott lovam testvére, az Ő lova. Lime és Perfekt. Ők a mindeneink. Nem hiszek a szerelem első látásba, köztünk sem ez történt. Szimplán élveztük egymás társaságát, ami később komolyabbra váltott. Nem ismertük ezt az érzést, hiszen még a tojáshéj is a fenekünkön lógott, 14 évesen. Hála neki, kimásztam a gödörből. A nyakláncomat, nap mint nap megnéztem, benne a képpel rólunk, hatunkról. Eltelt két év, miközben mi lelkileg és testileg is tökéletesen kiismertük egymást. Remélem értitek mire célzok. Aztán megint egy mélypont  ami volt legjobb barátaimnak, köztük az unokatestvéremnek köszönhető. Ismét. Tudom a búcsú levelemben azt írtam, ne keressenek, az lesz a legjobb, de titkon reméltem, nem utoljára látjuk egymást. Akkor még nem gondoltam, hogy egy bandát alapítanak és majd a csapból is Ők fognak folyni. 

The Wanted. Valószínűleg sokatoknak mond valamit ez a név. Vagy a Gold Forever, című szám. Igen, hát nekem ez mindenkinél többet jelent. Ugyanis pár évvel ezelőtt én írtam. Ha múltban valaki oda állított volna elém, hogy: -Hey, csajszi, a dalod pár év múlva a slágerlisták élén fog állni - a szemébe röhögök.

 Pedig most pont ez történt. Sok éve begyógyított sebeket, újra felszabta, annak a látványa, hogy milyen boldogok. Nem, én nagyon örülök, mert mindig is ezt kívántam nekik, de látni mennyire könnyen túltették magukat rajta, a hiányomon - nehéz volt. 

Aztán egy interjúban olyat mondtak, ami késztetett, hogy beszéljek velük. Tudtam a dolog kétesélyes, vagy csak még jobban megnehezítem az életemet, vagy könnyebb lesz. Hát az utóbbi nyert. Amikor megtudták én  vagyok a vonalban elképesztő ordibálás, örömujjongás támadt. Felvetettek egy igen kecsegtető ajánlatot, aminek nem tudtam ellenállni. A szüleim, támogattak, örültek, hogy végre hallják Nathan hangját. Franciaországban a középiskola 17 éves korig tart, de ha Angliában akartam egyetemre menni, azt, csak ha elmúltam 18 akkor lehet. Így most egy évet halasztok, és jövőre beadom a jelentkezésemet a londoni lovas egyetemre. Addig is edzek, edzek és edzek a jövő nyáron lévő Olimpiára, amin én képviselem az Egyesült Királyságot. Szóval már csak Dannel és Kyllal kellett valahogy közölnöm a hírt. Nagyon nehezen fogadták, ami még inkább megnehezítette a döntésemet. Úgy döntöttünk, „csak” barátok leszünk, persze tudtuk ez nem olyan egyszerű. A szívem egy része mindig Párizsban maradt. A kocsiban gyorsan írtam nekik és a szüleimnek egy SMS-t, hogy megérkeztünk. A GPS bemondta, hogy 10 perc múlva megérkezünk a célunkhoz, ami egy villa valahol a külvárosban. Lime holnap érkezik és új lakhelyünktől kevesebb, mint egy kilométerre fekvő magán lovarda lesz az Ő új otthona, ahol a srácok lovai is élnek. A fejemben, ezer mi van ha… kérdés merült fel. Mi van ha meggondolták magukat? Mi van ha megváltoztak? Mi van ha én változtam meg? Mi van ha már nem lesz olyan a kapcsolatunk? Mi van ha beképzelt popsztárok lettek? Mi van ha… folytattam volna még, de Jerome félbeszakította gondolatmenetemet.

-Mindjárt ott vagyunk Hayle. Biztos vagy benne, hogy meg leszel ennyi 19 éves tinédzserrel? Nem fognak bántani? Zaklatni? – aggódott, mint ha a Nagypapám lenne. Tisztán látszik, hogy nem ismeri Őket. Ebben az egyben biztos vagyok, hogy nem fognak nekem ártani.

-Kérlek, nyugodj meg! Minden rendben lesz.  – folytattam is volna de bekanyarodtunk a helyes utcába, és egy hatalmas ház előtt, 5 idióta állt. Az én idiótáim! Elmondhatatlanul boldog voltam, ám szemet vetett a mellettük álló 4 bőrönd. Ahogy megállt a kocsi, kipattantam belőle, így már a hatalmas vigyort is láttam rajtuk. Óvatosan megálltam és félve néztem rájuk, emiatt az elbizonytalanodásom miatt, az ő arcuk is komollyá vált. A kissé kínos csendben, könnyen meghallottam Tom kérdését:

-Szerintetek meggondolta magát? – suttogta, aggódva Maxnek. Az arcukat pásztáztam és próbáltam betelni látványukkal. Megkönnyebbülten sóhajtottam, majd Tom elő léptem. Kicsit megbillentettem a fejem és kérdőn néztem rá. Elvigyorodott, majd közelebb lépett, mindketten megfordultunk, és leseggeltünk. Ez a mi saját, megszokott köszönésünk. A többieket is sorra megöleltem, Nathant hagytam a végére. Megszólalni sem bírtam, csak a karjaiba vetettem magam. 

-Szia, Lizz. - suttogta a fülembe amitől kirázott a hideg. Könnyeim patakokban kezdtek el folyni. Talán csak most igazán tűnt fel mennyire, de mennyire hiányoztak nekem! A becenevemet hallva, szipogva elnevettem magamat. Mély levegőt vettem és elhúzódtam.

-Mi ez a négy bőrönd? - váltottam gyorsan témát. Óvatosan egymásra néztek majd elhúzták a szájaikat. Már előre rosszat sejtettem. Még mielőtt megmagyarázhatták volna,  Jer köhintett egyet. Azonnal vettem az adást és megfogtam a kezét, magam mellé húzva.

-Srácok, ő itt Jerome, a "dadám". - mondtam erősen macska körmözve. -Jer, ők itt a barátaim, Milliam, Tom, Siva és Jamie, és az unokatestvérem, Nathan. - mutattam be őket egymásnak. Hamar összebarátkoztak, hála Jerome lazaságának, és a srácok modorának.

-Hayle, nekem el kell foglalnom a hotel szobámat. Gondolom rám itt már nincs szükség.

-Mr. Laséns, miért nem száll meg itt nálunk? Van bőven hely! - ajánlotta fel Max.

-Jaj, köszönöm, de nem szeretnék a terhetekre lenni egyébként is Morgan már lefoglalt egy szállodai lakosztályt...nem is értem minek?! Úgyis csak aludni fogok ott... - mérgelődött a pazarlás miatt. Ezen el kellet nevetnem magam, Apa és a maximalátása...

Miután Jerome elment az ÉN kocsimmal, egy újabb hatalmas autó állt meg a ház előtt, amiből egy 30 év körüli nő szállt ki. Rövid, tüsis, fekete haja volt, és egy nagyon elegáns, rövid szoknyát viselt. Magamra nézve - egy farmer, I love Parisos pulcsi, fehér, rövid szárú convers csuka- alul öltözve éreztem magam. 

-Kész vagytok? - kérdezte bunkón, végig nézve a társaságon, de megakadt a szeme rajtam.

-Helo, Barbara! - köszönt udvariasan, de cseppet sem kedvesen Nath. - Ő itt az unokahúgom, Lizzbeth.

-Örvendek, Hayle Elizabeth Sparks. - nyújtottam felé a kezem, de nem fogadta el.

-Csá Sparks. - rendezte le ennyivel, mire megemeltem a fél szemöldökömet.

-Már bocs, de megtudhatom, te ki vagy?

-Ó, hogy én? - nevette el magát. - Egy bébiszitter. - nézett lenézően a srácokra.

-Bocs, BarbaMama, de még beszélni szeretnénk. - köpte a képébe Max. Én őt még sosem hallottam, így beszélni.

-Felőlem. 10 percetek van, a kocsiban várok. - rántott vállat, majd bedobta magát az autóba.

-Ne haragudj rá, ő ilyen. - nyugtatott Siva, amikor látta, hogy nem hiszem el az előbb történteket. 

-Hova mentek? - tértem inkább a lényegre.

-Nekünk most...izé...Londonba kell mennünk, mert ott a stúdiónk. Jay, Max és Siva szólóját már felvettük, de az enyém és Nathané még kell. Siva, Írországba repül, egy interjút lebeszélni az ottani LateNightShow-ba, Max pedig szintén Londonban intéz el ügyeket. Holnap után már itthon leszünk! - mondta Tom.

-És Jamie?

-Ő itthon marad veled. - tette hozzá mosolyogva Siva.

-Oká! - szalutáltam. - De siessetek haza!

Két óra múlva, miután, Sivát kiraktuk a reptérnél, Nath, Tom és Milliam, pedig elindultak Barbarával, Jamie megmutatta belülről is a villát. Elég nagy volt, körülbelül, mint a mi Párizsi lakhelyünk. A földszinten, mosdó, konyha, nappali, előtér, dolgozó szoba, előtér. Az emeleten 5 szoba, ami a srácoké, egy pedig ami már az enyém! Minden szobához külön fürdőszoba, és minden olyan gyönyörű volt! Leültünk, a nappaliba és benyomtunk egy filmet, csak úgy random. Fogalmam sincs mi lehetett az de, csak háttérzajnak használtuk. Mindent elmeséltünk egymásnak, az elmúlt három évről. Annyira hiányzott már! A filmnek vége lett, ahogy a mesélésünknek is. Csendben ültünk és egymást néztük. Nem tudtam betelni a látványával. Három, hosszú, gyötrelmes, de persze boldog év után itt vagyok vele! A többiek hiányoznak, de mindig is Ő volt állt hozzám, Nathanen kívül a legközelebb. Nem tudom mennyi idő telhetett el így, csak arra lettem figyelmes, hogy arca egyre jobban közelít az enyémhez. Annyira ledöbbentem, mozdulni sem bírtam. Ajkai súrolták az enyémeket, míg nem teljesen eggyé nem váltak. Nem lehetett több 5 másodpercnél, mire villám gyorsan, elhúzódott és kifejezéstelen arcomat látva, egyből magyarázkodni kezdett.

-Én...izé...sajnálom...csak most, hogy itt vagy...és... - folytatta volna, de egy gyors mozdulattal megragadva ingének, nyakát, magamhoz rántottam. Nem, semmi képen sem voltam belé szerelmes, egyszerűen, minél közelebb akartam tudni magamhoz, hogy végre elhiggyem, tényleg itt van velem. Beszívtam mélyen az illatát. Allure, az ő kedvenc parfümje. Először meglepődött, majd készségesen visszacsókolt. Nem váltunk el egymástól, úgy araszoltunk fel az emeletre. Fogalmam sem volt kinek a szobájában vagyunk, de gondoltam az övében, mert otthonosan mozgott. Inge gombjaival bajlódtam, míg Ő a FallOutBoy-os pólómból bújtatott ki. Az ágy felé irányított, majd ledöntött rá. Mindketten kapkodtunk, nem tudtuk ez e valóban a valóság és egyáltalán meddig fog tartani. A ruhadarabok csak repkedtek a szoba különböző részeibe, míg már rajta csak egy boxer és rajtam egy bugyi volt. Felsőtestemet, csókolgatta, úgy beszélt.

-Hova - puszi a nyakamra - tűnt - puszi a kulcscsontomra - az az - puszi a mellkasomra - öt éves kislány - puszi az egyik mellemre- aki még - puszi a másik mellemre - a nevemet sem - puszi a hasamra- tudta kimondani? - kérdezte, engem pedig minden érintésénél, kirázott a hideg.

 -Eltelt 12 év és felnőtt. - válaszoltam szinte azonnal, mire éreztem, hogy elmosolyodott, de ugyan úgy haladt a hasamtól lefelé.

-Biztos vagy benne? - kérdezte mikor az utolsó, rajtam lévő ruhadarab széléhez ért. Válasz helyett csak megszabadítottam boxerétől, mire megértette és könnyedén lehúzta az enyémet is. Éreztem, ahogy teste hozzásimul az enyémhez, majd egyszer csak legurult rólam. Az éjjeliszekrényében kezdett kutakodni, emiatt megkönnyebbülten sóhajtottam. Legalább ő felelősség teljes. Pár perc múlva újra heves csókcsatába kezdtünk, majd megtörtént, aminek meg kellet történnie. Nem féltem fájdalomtól, tudtam milyen érzés...

Másnap reggel, az óra szerint fél nyolckor keltem. Frissen nyitottam ki a szememet, és fordultam át a másik oldalamra. Úgy gondoltam pihenek még egy kicsit, ám kezem beleütközött valamibe, jobban mondva valakibe. Körül néztem a szobában, és enyhe ijedséggel nyugtáztam ez nem az amit nekem szántak a srácok. Fehér fal, tele képekkel, nagy renddel. Akkor ez biztos nem Nathan szobája. 

-Jó reggelt! - köszönt egy fáradt hang. Még így is megismertem benne legjobb barátomét. Ekkor képek ugrottak be az éjszakáról, majd minden megvilágosodott. Felültem az ágyon, a takarót szorosan magamon tartva, majd fejemet, tenyerembe temettem. Ő is felült, éreztem az ágy besüppedéséből.

-Minden oké? - kérdezte félve, mire a szemébe néztem. Gondterhelt volt, ahogy én is.

-Aha... - válaszoltam, de közbe magam sem voltam benn biztos. - Jamie...a legjobb barátom vagy...és... és nekem most lett vége egy hosszú kapcsolatomnak....és...és ez jó volt, de én nem vagyok beléd szerelmes... -nyögtem ki nagy nehezen.

-Hey, Haypilla! Ne kezdj magyarázkodni! Én...én is csak nagyon rég láttalak, és...és túllőttünk a célon. - mondta, mire megnyugodtam és megöleltem. Nem érdekelt, hogy közben lecsúszott a takaró, így meztelen felsőtesteink összeérnek, csak örültem, hogy a barátom. Aztán eltolt magától, és komolyan nézett rám. - De van egy fontosabb dolog. 

-Mi? - néztem rá kérdőn. Mire elkezdte a tarkóját vakarni, és úgy láttam gondolkodik, hogy kezdje.

-Hát, hogy...izé...mi tegnap...nos...őőő...

-Jamie! Nyögd már ki!

-Szóval, mi tegnap... - de nem tudta befejezni, megint. Mire felsóhajtottam, és segítettem neki.

-Lefeküdtünk. 

-Igen, és ez nem baj? Úgy értem, neked nem baj? Mert hogy te még...tudod? És...érted mire gondolok, nem?

-Nem, igazán...

-Wááá...jó kimondom.... Te még szűz vagy? Vagyis tegnap még az voltál? - tért végre a lényegre, mire fülig vörösödtem, de ahogy láttam Ő is.

-Neem. - válaszoltam kurtán, de ő további magyarázatot várt. - Már nem voltam az. 

-Őőőő...értem. Akkor jó. - mondta megkönnyebbülten, és hanyatt vágta magát. Én is így tettem, majd a takaró alatt meg kerestem a kezét és összekulcsoltam az enyémmel. 

-Barátok maradhatunk? - kérdeztem félve., mire ő elmosolyodott és rám gurult. Mélyen a szemembe nézett és úgy válaszolt.

-Legjobb barátok. Örökre.  - és egy puszit nyomott a számra. Elvigyorodtam, és beszívtam az illatát. Ezt az parfümöt sosem felejtem el."

JELEN

Gyorsan megfőztem a vacsorát, amit 10 perc alatt elpusztítottak az ebédlőben.

-Mi lenne, ha néznénk valami filmet? - ajánlotta Milliam.

-HORRORT! - kiáltottuk fel egyszerre unokatesómmal. Imádjuk a horror filmeket, szinte már az összeset láttuk.

-Oké. Oké. Kör? - ajánlotta Tom.

-Szuper! Csinálok popcornt! - Mindenki bement a moziszobába, elhelyezkedtek, a nagy és kényelmes fotelokon, majd benyomták a filmet. Közben én a pattogatott kukoricát csináltam. Már mindegyikük pizsamában volt, vagyis inkább egy boxerben és egy pólóban, mivel ruha nélkül alszanak. Le vágódtam Nath és Jamie közé. A film elkezdődött, nem is tudom már hányszor láttam, így kissé unalmas volt. Éreztem minden "ijesztő" jelenetnél a bal oldalamon lévő srác(Jay) megrándul, amin nevetnem kellett. A jobb oldalamon lévő sráccal osztoztam egy takarón, és felhúzott lábakkal a vállára hajtottam a fejem. A telefonom rezegni kezdett a zsebemben, mire gyorsan előkaptam és megnyitottam az új üzenetemet.

Mit szólnál, ha holnap azalánylennélakiélvezhetiahíresHarryStylestársaságát? :DD xx' H.

Elvigyorodtam, és azonnal vissza is írtam.

Nem is tudom...Én inkább azalánylennékakiaélvezhetisanemhíresHaroldEdwardStylestársaságát:D xxx' H.

 Még váltottunk pár üzenetet, amikben megbeszéltük, hol és mikor találkozunk. Vidáman hajtottam, vissza a fejemet Nathan vállára. A film számunkra halál unalmas volt. Hallottam ahogy a légzése lelassul, végül engem is elnyomott az álom.

xx' Lizbeth