8. fejezet / 1. rész

Csokiiii, Kedves Olvasóim!  (azt hiszem kissé megártott a SzentJohannaGimi x'dd) I luv Zsoltiii <3
Ismét elnézést kérek, bár azt hiszem nem tudok elégszer, ugyanis az el múlt több mint három és fél hónapban nem jelentkeztem...
A nyaram nagyon zűrös volt, augusztusban költöztünk ugyanis (olyan menőőn hangzana, hogy a NagyAlmába(NY), de nem mert...) ANGLIÁBA!!!!! :) Minden annyira INCREDIBLE( ahogy drága Louisunk mondaná), de ezt gondolom elhiszitek ;DD Wííííí!!! Mindenkinek nagyon köszönöm a türelmét, legalábbis akik még nem adták fel a reménytelen várakozást a fejezet után!
Na mindegy,  a lényeg, hogy továbbra is veletek maradok, és nem hagyom abba a blogot!

A részről csak annyit, hogy nem fog olyan dolog történni, mert alapszabályom a finom precizitás, megfontolt lépések és kerek történet, szóval még sokat húzom az időtöket ADDIG, amire gondolom mindenki számít! 

De sose lepődjetek meg!! Mert nem biztos hogy! Lehet egy régi szerelem fog újra éledni, esetleg egy régi, pillanatnyi fellángolás alakul szerelemmé, vagy még meg kell ismernie Azt a személyt?

;))

Jó olvasást!!!

xoxo Lizzbeth

LÁttátok a BesSongEver videó klipjét? És a srácok filmét? Na és az új TheWanted dalt?
írjatok véleményt, kérlek!


Daniel Brooks szemszöge


Aránylag napsütötte reggelre ébredtem. A függöny rései között bekukucskáltak a nap sugarai. Hirtelen öntött el az az érzés, hogy itt a tavasz. Felöltöztem és elmentem lovagolni. King a szokásos, vidám formáját hozta, szóval az idő csak úgy elrepült. Miután lecsutakoltam lovamat, a házba mentem. Ha valaki esetleg nem tudná, a 17 éves öcsémmel és szüleimmel élek egy hatalmas házban, amihez hozzátartozik egy istálló és ugrató pálya, valamint egy nagy kert. Az erdő közel van, szinte a hátsó kertünk és ott szoktunk lovagolni. A ház 2 részre van osztva. Anya és apa része és én és Kyl része. A mi részünkhöz külön bejárati ajtó is van. Ez az ami az én drága testvérem szerencséje. Különben nem tudom hogy tudná kicsempészni minden reggel a más-más lányokat. Oké, én sem vagyok egy szent, de amit ő csinál már túlzás. Egy komolyabb kapcsolatom sem volt Hayle előtt/óta, ami már majdnem 2 éve, de nekem mindig is ő marad a nagy első szerelmem. Több mint 2 évig jártunk, és olyan 14 évesen ismertük meg egymást. Nem volt szerelem első látásra, ez igaz, de mindennél jobban szerettem. Előtte nem volt barátnőm és neki sem szóval mindketten teljesen tapasztalatlanok voltunk. Együtt másztuk meg a kapcsolatot jelentő létrát. Mindketten imádtunk lovagolni, a lovaink összeszokottak voltak. Minden tökéletes volt. Amikor megismerkedtünk, költöztek ide Párizsba, közvetlenül a szomszédunkba. Egy osztályba jártunk az itteni lovas magániskolába. Akkoriban mindig szomorú volt, sosem nevetett. Elzárkózott minden kapcsolat elöl, nem akart barátokat. Mindenki azt hitte zsémbes és goromba, pedig csak ezzel akarta távol tartani magától az embereket. Úgy vette, ha elutasít minden közeledést egyszer csak megunják a próbálkozást és otthagyják. Ez így is lett. Általában olyan voltam aki követi a többieket, nem lógtam ki semmilyen furcsasággal a sorból, de ebben nem tudtam nem különcködni. Vonzott a lénye, a személyisége, kíváncsi voltam mi tette ilyenné amilyen. Így hát felvettem a legidegesítőbb tulajdonságot, és kullancsmódba kapcsoltam. Emlékszem ez mennyire utálta. Vigyorogva gondolok vissza minden egyes napra, amivel egyre közelebb kerültem hozzá és egyre többet megtudtam róla.

4 ÉVVEL EZELŐTT

-Dani! Dani! DANI! - kiáltott egyre hangosabban öcsém. Éppen az istállóba tartózkodtam és egy bokszot készítettem elő, ugyanis ma kapom meg az új lovamat. Hogy miért vagyok annyira biztos benne, hogy megtalálom életem lovát, annak az az oka, hogy Franciaország legnagyobb lovasfarmjára megyünk. Kizárt dolog hogy, ne találjak magamnak való lovat. Egyszóval kedvemet semmi sem ronthatja el. Már vagy fél éve erre a napra várok. Apa még régen megígérte hogy amikor 14 leszek a pónim helyet egy igazi nagy lovat kapok. Már éppen itt van az ideje, mert remek díjugrató vagyok és a a sulimban, ami egyébként egy elit lovassuli, minden 14 évesnek már nagy lova van, különben hatalmas hátránnyal indul minden egyes díjugrató versenyen. Igen díj ugratok. És még be is kell idomítani. Az idő kevés és sok a munka. Egy hónapom van, hogy a tanév kezdetéig, tökéletes lovat faragjunk, apával belőle. - DANIIIII! - lett még az előzőnél is hangosabb Kyl hangja, aminek részben az volt az oka hogy nem csak hangosabban kiáltott, hanem már jóval közelebb is ért hozzám. Sóhajtva állítottam a vasvillát a fal mellé és húztam le a kezemről a kesztyűket. Ki cammogtam az istálló nagy tolós kapuján pont mikor öcsém is pár méterre lefékezett előttem.
-Mi van már? -kérdeztem kicsit türelmetlenül. Goromba mondatomra Kyl arcáról lemosódott a mosoly és behúzta a nyakát. Elszégyelltem magam. Nagy levegőt vettem hogy, rendezzem gondolataimat. Rajta nem vezethetem le az idegességemet. Valószínűleg ő is boldog mivel, most hogy új lovat kapok, az én régimet, Jacket ő kapja meg. Elvigyorodtam és átöleltem a vállát. Ezt látva neki is visszatért a jó kedve.
-Anya hív. Hamarosan indulunk. De még valahova be kell néznünk. Készülődj! - közölte velem. Á, szóval nem a gyagyaságaival akar fárasztani, csak magára vállalta a küldönc szerepét. Bólintottam, majd együtt befelé indultunk.

-Apa? - kérdeztem csodálkozva anyától, mikor nem találtam őt sehol.Azt akartam minél előbb induljunk, de másik szülőm nélkül ez lehetetlennek bizonyul.
-Apád a szomszédban van.
-Miért? És egyáltalán mióta vannak szomszédaink. Visszajöttek Heilfildék Californiából? Ugye, nem?!- hőköltem hátra. Heilfildéknek ugyanis volt egy nálamnál 3 évvel fiatalabb lányuk. Folyton nálunk lógott mondván Kyl legjobb barátja, de mindenki tudta hogy, csak totál belém volt zúgva. A hangja vinnyogós volt, hidrogén szőke haját állandóan dobálta. Amivel még nem is lett volna gond, de mindenáron azt akarta szagoljam meg(?). Fél éve már hogy elköltöztek, de a farmjuk üresen tátongott. Senki sem akarta megvenni, ugyanis túl nagy befektetés lenne felújítani. Emlékszem apa sokat gondolkozott rajta ugyan, de rá férne egy jó alapos festés, új tető, kert rendezés, meg azért nem ártana egy medence is. Na ez csak vicc volt, de itt minden háznál van medence, ellenben Heilfildék sosem akartak mondván túl sok vele a feladat. Igazi szorgalmas francia család. Hogyne! Maga volt a mennyország amikor bejelentették Californiába költöznek. Persze el kellet játszani a "jaj, de kár hogy elköltöztök, micsoda egy tragédia" szituációt jó szomszéd révén, de mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel az üres ház láttán.
-Nem, nem jöttek vissza. - közölte egy kissé gyorsan is anya és még egy suttogó "szerencséré"t is sikerült kihallani beszédéből. Akkor végképp nem értem.
-Nem értelek. Akkor mit csinál?
-Új szomszédaink lettek. Üdvözli őket. De azt mondta ha bejöttél, menjünk utána. Gyerünk! Kyu(ejtsd: Kájú)! Mozgás! - kiáltott nagyot. Hatalmas trappolás hallatszott a lépcső felől majd meg jelent egy frissen zselézett haj, ami fura mód az én drága öcsémhez tartozott.
-Te meg hogy nézel ki? - néztem rá furán.
-Inkább te hogy nézel ki! Nem illendő így fogadni az új szomszédjainkat! - mondta duzzogva, mintha tudna valamit amit mi nem.
-Bökd ki kicsim, mit tudsz! - nézett rá anya is.
-Ne hívj így! - vörösödött el teljesen.
-Ó-ó-ó! - nevettem el magam. - Te leskelődtél és láttál valamit amit mi nem!
-Jólvan! - tette fel a kezét védekezően és hátrált egy lépést.
-Kicsim! Nem illik leskelődni! Mit gondolhatnak rólunk? - dorgálta anya.
.-Mondtam már hogy, ne hívj így! És egyébként sem láttak meg! Amúgy meg, van egy lányuk! - tette hozzá halkan. És itt szólta el magát.
-Hah! Meg vagy! Te a szomszéd lány miatt rittyentetted ki magad! - nevettem hangosan. - A kicsi Kyu szerelmes!
-Pofa be, lúzer!
-Kit nevezel lúzernak, kocka fej?!
-Már bocs, de mikor volt hogy, egyáltalán rá néztél egy csajra?! Hm?! ....LÚZEEER!!
-Jaj, a luk kiszólt a gödörből! Hány virtuális barátnőt találták eddig ki magadnak?! Mit is szoktál játszani? Ja, igen! Hogy menő vagy. Nevetséges. Na ki a bazi nagy LÚZEEEEEER!
-Daniel! Hagyd abba! Kyl, te meg mosd le a hajadról azt az izé! - vágott közénk mérgesen anya. - Olyanok vagytok mint két óvodás! Így akartok a szomszédok előtt mutatkozni?! Szégyelljétek magatokat! Kyl! Hogy beszélsz a bátyáddal? Te meg fiatal ember! - nézett rám bosszúsan. - Ha jól tudom ma költünk rád több millió fontot, hogy tökéletes telivéren lovagolhass! Nem gondolod hogy legalább ma visszafoghatnád magad? Talán hogy, ne gondoljuk meg magunkat?
-Sajnálom! - mondtuk szégyenkezve. Anya mély levegőt vett, hogy rendezze légzését. Bólintott egyet, majd Kylt maga után húzva tűntek el a fürdőszobában. Lehetőleg megszabadítja attól a rémes cucctól a fején. Én a szobámba indultam, hogy leszedjem magamról az izzadt ruhákat. Fel kaptam egy kék pulcsit, barna halász gatyát, egy kék converset és a napszemüvegemet. Az arcomat jeges vízbe mártottam és vártam, hogy megszáradjon. Amikor lekocogtam a lépcsőről láttam a többiek már végeztek. Anya lemosta Kyl haját, ezáltal nedves tincsei a homlokára tapadtak. Elég viccesen nézett ki, de közben tudtam pár év múlva ölni fognak érte a csajok. Rajta egy bordó pulóver volt, farmer rövid nadrággal, bordó conversel és a fején kihagyhatatlanul ott virított a szintén fekete Ray-Ban napszeművege. Anyánk nagy sóhajjal tisztázta, hogy végre elindulhatunk. Ő is utcai ruhában volt, mivel ezután egyből arra lótenyésző farmra megyünk.

Gyalog, alig öt perc alatt értük el a kaput, ami most nyitva állt. A ház közel sem volt olyan mint amikor Heilfildék lakták be. Szépen újra vakolva, új tetőszerkezettel, rendezett kerttel, teli virágokkal tornyosult a fák fölé. Biztos voltam benne, hogy ugyan még csak most költöztek ide, már hónapok óta tartanak a munkálatok. Az elég rendesen felújított házból egy idős házaspár sietett ki elénk. Bemutatkoztak, majd Justine és Jerome, mert így hívták őket, bevezettek minket. A földön még mindenhol tobozok hevertek, látszólag semmi sem volt még a helyén. Nem lehetett felismerni, melyik szoba mi lesz, csak a konyhát. Onnan egy nagy üvegajtón át kiértünk a teraszra. A kert bámulatos volt, rendezett telis-tele virágokkal. Rá sem lehetett ismerni. Itt véletlenül hangosan felnevettem, mert a terasztól 10 méterre egy hatalmas medence foglalta a helyet. Biztos voltam benne, hogy az új szomszédaink dúsgazdagok. Nem mintha mi nem lennénk azok. A távolban, a régen romosan éktelenkedő, most meg teljesen felújított istállót véltem kivenni. Egy kerti ülőgarnitúrán apa beszélgetett, egy harmincöt év körüli férfival és nővel. A nő teljesen francia kinézetű volt, míg a férfinak erősebb vonásai inkább angol, svájci esetleg holland származásra utalnak. Nem csalódtam, igazam volt. Vicktoria francia, Morgan angol, és Manchesterből költöztek ide. Van egy lányuk, Hayle aki annyi idős lehet, mint én. Ő itt született Franciaországban, de 5 éves kora óta Nagy-Brittaniában élnek. Többet nem beszéltek róla, inkább felnőtt témákról folyt a szó. Nem mondom, hogy unalmas volt, mert valójában, klassz dolgokat meséltek. Kiderült, hogy Vicki (ő kérte, hogy így hívjuk), híres divattervező, Morgan pedig tréner, és mindketten itt jobb munkát kaptak. Persze! Hisz Franciaország, főként Párizs, a divat és a lóversenyek világa.

Nagyon belemerültem apa és Morgan párbeszédébe, amikor Kyl belekönyökölt az oldalamba. Kérdőn fordultam felé, hogy mit akar, de ő egyenesen csak egyetlen pontot nézett a távolban. Szemöldök ráncolva néztem oda, és akkor láttam őt először. Az udvar hátsó részéből, lassú léptekkel közeledett felénk, lehajtott fejjel. Fekete, térdig érő lovaglónadrágot viselt, bordó sportcipővel és bordó pulóverrel. Fekete derékig érő haja fonatban himbálózott, a hátát verdesve. Mindenki felé fordult, ő pedig megérezte magán a pillantásokat és felnézett. Elképedve néztem. Sosem láttam még, hogy egy ilyen gyönyörű arc, ennyi fájdalmat árasztott volna. Hatalmas barna szemei voltak. Különleges szemei voltak. Életem során csak egyetlen szem volt, ami az övéihez fogható lett volna, és az Nathan Sykes-é volt. Sírt, látszott. Alatta piros karikák éktelenkedtek, mintha már egy hete nem aludt volna. Arca piros színben izzott, habár egyértelműen látni lehetett, hogy fehérbőrű. Az egész megjelenése szánalomra méltó volt. Sminkje nem volt, semmi feltűnő ékszert nem viselt, kizárólag egy nyakláncot. Nagy levegőt vett és az asztalhoz sétált, majd leült a szülei mellé. Mindketten aggódva pillantottal rá, és az anyukája bátorítóan átkarolta, s felénk fordult.

-Ő itt a lányunk, Hayle Elizabeth. Hayle, ők itt a szomszédaink, Kate, Arnold, Daniel és Kyl. – mutatott be minket egymásnak.

-Örülök, hogy megismerhetünk, Hayle. A szüleid már sokat meséltek rólad. – nyújtotta kedvesen a kezét anya. Ő felpillantott, mosolyt erőltetve arcára, rekedtes hangon megszólalt:

-Én is örülök. Ha lehetne, kizárólag Hayle. – mondta kedvesen.

-Gyönyörű neved van. Szólíts csak nyugodtan Arnoldnak. – fogott vele apa is kezet, mire ő elkeseredetten elmosolyodott. Valahol úgy éreztem, ez az egész csak valami vicc. Neki meg mi a fene baja van?!

-Daniel. De csak Dan. – mondtam egyszerűen.

-Kyl. De csak Kyl. – próbált viccelődni az öcsém, amit mindenki vett is kivéve őt. Úgy éreztem mitha csak egy családi drámába csöppentünk volna bele. A szülők tovább beszélgettek, Kylnak sem állt be a szája, de mi ketten csak némán ücsörögtünk. A hangulata teljesen átragadt rám, és ez felbosszantott. Miért teszi ezt? Miért rontja el másnak a napját? Mérgelődtem magamba. Aztán belegondoltam. Lehet, hogy valami nagyon rossz dolog történt vele. Vajon mi? Mi tehette ezt vele? Töprengtem tovább. A végén már azon kaptam magam, hogy azt kívánom, bárcsak láthatnám őt önfeledten és boldogan. Az órámra néztem és csalódottan láttam, hogy már vagy másfél órája itt vagyunk. Hatalmasat sóhajtottam, amit anya nem tudott figyelmen kívül hagyni.

-Daniel! Kérlek! Viselkedj! Nem halsz bele ha kicsit később indulunk! – dörrent rám.

-Miért? Hova tartotok? Nem akarunk benneteket feltartani! – kíváncsiskodott Vicki.

-Úgy volt, hogy ma kapom meg az új lovam. – közöltem, fél mosollyal, mire Hayle felkapta a fejét. Meghökkenve nézett rá mindenki, mire csak ennyit mondott:

-Én is ma kapnám meg az én lovamat. – suttogta, miközben arcára egy valódi vigyor kúszott. A lélegzetem is elállt, a szülei is összenéztek a gyors és pozitiv hangulatváltozáson. Annyira varázslatos volt. Attól a pillanattól kezdve, minden erőmmel azon voltam, had láthassam újra ezt az angyalt.

JELEN

Hát igen. A régi szép idők! Emlékszem minden apró percre amit vele tölthettem. Egészen addig amíg el nem utazott. Valahogy, mindig is éreztem, az álomnak egyszer vége lesz. Csak azt szerettem volna, hogy ez minél később történjen meg.

A lovaglással hamar végeztem, majd minden istálló körüli tevékenységet is befejeztem. A szobámba rohantam, majd gyors tusolás, hajmosás, öltözés után készen álltam, hogy a 3 legjobb barátommal a városban töltsem a napot. Még beszéltem Bruce-szal, hogy hol találkozunk, majd Kyl szobája felé vettem az irányt. Biztosan tudtam, hogy az egyik nap rajta láttam a kedvenc fekete bőrdzsekimet. Hirtelen nyitottam a szobába, majd gyors tempóban a kereset tárgy után kutattam. Az egyik fotalban találtam rá, egy…egy bugyi társaságában. Azon nyomban lelassult a világ. Csukott szemmel, nagyot nyelve néztem körül a helységben. Az íróasztalról minden le volt söpörve, mindenhol levetett ruhák hevertek. Az utolsó dolog amit megnéztem az ágy. Igen az ágyban kifejezetten két testet véltem felfedezni. A takaró mozogni kezdett, majd egy álmos hang:

-Mennyi az idő Kyl? – halottam egy rekedtes, ismerős, női hangot. Elképedve bámultam a semmibe több percen keresztül, majd egyszerűen fogtam magam és kirohantam. Annyi érzés kavargott bennem, hogy majdnem felrobbantam. Harag, szégyen, szomorúság, csalódottság, tagadás. Remegő kezemmel vettem elő a telefonomat majd a hívásra nyomtam. Kicseng.

-Szia, Daniii! – nevetett bele a telefonba angolul. Boldog volt, én meg önző, mert azt kívántam nekem lenne ilyen jó kedvem.

-Daniel, mitörtént? – váltott át ijedtreés ez által franciára.

-Miből gondolod, hogy valami történt? – suttogtam elveszetten.

-Azon kívül, hogy a hangod olyan mintha, meghalt volna valaki, vagy hogy minimum fél percig nem szóltál a telefonba, amikor te hívtál, esetleg hogy csütörtök reggel van és ilyenkor mindig azzal a három idiótával vagy? Ezeken kívül csak az, hogy nem neveztél szerelmemnek. – sorolta fel az érveit. – Szóval mitörtént? – lett újra ideges.

-Kyl…Kyl…

-Mi van Kyllal? Ugye jól van?

-Ő tökéletesen! – vágtam át hirtelen idegesbe. – Merthogy lefeküdt Madmoiselle Modeca-val! – ordítottam. A vonal végén síri csend lett.

-HOGY MI?!! – váltott át az ő hangja is hisztérikussá. – Az a nő minimum 30 éves, és a matek tanára!

-Tudom! Ezt neki mond!

-Biztos vagy te ebben?

-Nem Hay! Biztosan csak képzelődtem, amikor a kis öcsém szobájába érve, szétszórt fehérnemüket találtam, mellesleg őt az ágyban!!!!

-Édes. Jó. Istenem. – nyögte ki végül. – Oké. Figyelj rám! Ne törődj vele, majd én elintézem! Te csak menj el a srácokkal, kapcsolódj ki és még a világért, se említsd meg senkinek! – utasított ép ésszel. – Nem kockáztathatod meg egy felnőtt ember munkáját, csak mert Kyl iszonyúan vonzó. – gondolkozott józanul.

-Értem.

-És most nyomás! Feküdj le valakivel, vagy mit tudom én, hogy megnyugodj! De ne ülj lóra!

-Én most csak veled akarok lenni! Nagyon hiányzol! Szükségem van rád! – mondtam ki erőtlenül.

-Tudom, te is nekem! De ezt most nélkülem kell megoldanod. – suttogta megrémülve. Olyan volt a hangja, mint egy aprócska kislányé. – Mennem kell. Szeretlek! – és kinyomta.

-Én is téged. – sóhajtottam az üres telefonba.

folyt.köv. : valamikor a hét folyamán! De ne aggódjatok, mindjárt itt az őszi szünet és több részt is kaptok!;)))

Ez volt az első rész, a délelőtt! Mindennél jobba sietek a délutánnal! Köszönöm, hogy nem hagytok cserben!

xx' Lizzbeth